Újabb felmondási hullám indulhat az egészségügyben

Május 31-én megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Híradóval.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló dolgozók felmondási tilalmát először 2020 novemberében vezette be a kormány a járványhelyzetre hivatkozva, és pár hónapos megszakítással azóta tart. 

A koronavírus-járvány extra terheket rótt az egészségügyben dolgozókra. Képünk illusztráció. Forrás: getty Images

Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete szerint a felmondási tilalom fenntartása már jó ideje indokolatlan. Május 31-ei feloldásával viszont újabb felmondási hullám indulhat meg, főleg az ápolók körében - hangzott el az RTL Híradó riportjában.  

"Vannak kollégák, akik már annyira kimerültek, túlhajszoltak, hogy semmiképpen nem szeretnének az egészségügyben dolgozni" - nyilatkozta a csatornának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

A szakszervezetek szerint az lenne a megoldás a tömeges felmondások elkerülésére, ha a kormány első körben a szakdolgozók helyzetét és bérét rendezné.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!