Új mentőállomás lesz Budapesten

Adományokból vásárolta meg és újította fel az Országos Mentőszolgálat az Orczy úti épületet, ahol egy új mentőállomást alakítanak ki hamarosan.

Józsefvárosi mentőállomás létrehozásáról írt alá együttműködési megállapodást az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány. Győri Pál, a mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy az alapítvány adományokból vásárolta meg, újítja fel és rendezi be az Orczy úti épületet, amelyben az OMSZ előreláthatólag szeptemberben megnyithatja Budapest tizenötödik állomását.

Megközelítőleg 250 mentőállomással és mintegy nyolcezer munkatárssal látja el feladatát Magyarországon a mentőszolgálat, amelynek működését több területen is komoly nehézségek jellemzik. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

Női dolgozókat is várnak

Tájékoztatása szerint ide költözik a gyermek-rohamkocsi és egy mentőmotor a Központi Mentőállomásról, valamint egy-egy eset autó és mentőautó is megkezdi szolgálatát. Jelezte: az új mentőállomás kialakítása alkalmas női mentőápolók és mentőgépkocsi-vezetők foglalkoztatására is, így az új mentőegységek személyzetének toborzása során az OMSZ már női dolgozók jelentkezését is várja.

Új mentőállomás nyílik Józsefvárosban (fotó: Varga György/MTI)
Új mentőállomás nyílik Józsefvárosban (fotó: Varga György/MTI)

A kormány jövőre 10, négy év alatt, 2016 és 2019 között pedig összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be május közepén. A miniszter szerint a jövő évi költségvetés tervezetében mentésre 39,7 milliárd forint áll rendelkezésre, ami azonban mindebből megvalósulni látszik, azzal nem minden dolgozó ért egyet. A jobb körülmények biztosításáért, illetve a bérek mihamarabbi rendezéséért a közelmúltban egy demonstrációt is tartottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.