Új lehetőség a magyar cukorbetegek kezelésére

Egy nagyon jól tolerálható, a vércukorszintet jól szinten tartó, szájon át szedhető (tehát nem injekciós) hatóanyagot mutattak be a sajtó képviselőinek.

A szitagliptin nevű hatóanyag teljesen új mechanizmusú és hatású alternatív terápiás megoldás.

Szélütés

A cukorbetegek 80 százalékának legalább egy társbetegsége is van (például elhízás, magasvérnyomás-betegség, lipid-anyagcsere zavar), ezért nem csoda, hogy a cukorbetegek zöme (80 százaléka!) szív- és érrendszeri szövődmények következtében hal meg.

A betegség károsítja a szervezet kis- és nagyereit, tönkremehetnek a vese erei, a koszorúerek, az agyi erek, szívinfarktus és stroke következhet be, gyakori a cukorbetegség miatti lábamputáció - mondta dr. Farsang Csaba, a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke.

Ráadásul a jelenleg elérhető terápiák nem képesek tartósan megfelelő vércukor-kontrollt biztosítani a 2-es típusú cukorbetegeknél, a betegek jelentős részének mégsem sikerül elérnie és megtartania azt az ajánlott HbA1c célértéket, pedig erre szükség lenne ahhoz, hogy a diabétesz szövődményeinek kockázatát szignifikánsan csökkentse.

Egy cukorbeteg férfi 16 évvel hamarabb jut a szív- és érrendszeri katasztrófák közepes kockázatú csoportjába egy nem cukorbeteghez képest, a nőknél 15 év ez az adat - ismertette a professzor, aki hozzátette, hogy most vizsgálják majd 14 ezer fő bevonásával, hogy ez a hatóanyag milyen hatással van a szív- és érrendszerre.

Cukorbetegség

Dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 2030-ra az 1994-es adatokhoz képest valószínűleg megháromszorozódik a cukorbetegek száma. Már most is Nyugat-Európában minden 40. másodpercben betegszik meg valaki diabéteszben, főleg a munkaképes 45 év feletti korosztály.

Az egészségügyi ellátórendszerek szempontjából pedig katasztrofális, hogy minden felismert cukor beteg "mögé" elbújik egy még nem diagnosztizált diabéteszes!

Cukorbetegség miatt a nők 11,6 évvel, a férfiak 14,3 évvel hamarabb halnak meg nem diabéteszes társaiknál!

Fontos lenne a cukorbetegek kezelésénél a kombinált terápia, és a hasnyálmirigy ß-sejtjeinek megőrzése, megvédése - hívta fel a figyelmet dr. Jermendy György, a Magyar Diabétesz Társaság előző elnöke.

Az új készítmény hatása az úgynevezett inkretinhatáson alapul. A bélben termelődő hormonszerű peptidek (úgynevezett inkretinek) fontos szerepet játszanak a szervezet cukorháztartásának fenntartásában. A szitagliptin hatóanyagot tartalmazó tabletta a 2-es típusú diabétesz kezelésére való szájon át adagolható gyógyszer, mely más antidiabetikummal kombinálva hatásosan csökkenti a vércukorszintet, általánosan jól tolerálható és egyszerűen alkalmazható.

Kedvező tulajdonságainak egyik kulcsa, hogy a szervezet természetes élettani folyamatain keresztül hat, hatásmódjának lényeges jellemzője, hogy a szervezet természetes vércukor-regulációs mechanizmusait támogatja, és nem avatkozik be durván az inzulineltermelődéssel összefüggő folyamatokba, ugyanakkor javítja a hasnyálmirigy szigetsejtek (ß-sejtek) funkcióját is, nem növeli a testsúlyt.

Néhány eddigi terápiás eszközzel szemben ezért nem (vagy csak sokkal kisebb mértékben) okoz hipoglikémiát és a hatóanyag ujdonságnak számít a 2-es típusú diabétesz kezelésében használt antidiabetikumok között.

A felfedezés jelentőségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is felismerte, a készítmény már kapható, szakorvos, és szakorvosi javaslatra háziorvos 70 százalékos támogatással felírhatja.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.