Új alvásdiagnosztikai központ nyílik Budapesten (2)

A Magyarországon első magánkézben lévő SomnoCenterben szállodai körülmények között, nyugodt környezetben, szakfelügyelettel és a legkorszerűbb műszerekkel felszerelve végzik az éjszakai bennfekvéses vizsgálatokat, egyelőre két ágyon. Az úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálat során az éjszakai alvás-ébrenlét folyamatot, a légzés-, keringés-, mozgásmintázatok mennyiségi és minőségi jellemzőit regisztrálják, amelyeket aztán kiértékelnek. A központban végzett vizsgálatok mellett azokat, akik éjszaka beszélnek és felkelnek az ágyból, otthonukban is vizsgálják.

"Magyarországon összesen nyolc, a TB által finanszírozott alvásdiagnosztikai központ van, mindössze 20 ággyal. Így aztán akár éves várólisták is kialakulhatnak, pedig a problémák hosszú távon akár életveszélyessé is válhatnak: az alvászavaros állapot az évek folyamán szívrohamhoz vagy stroke-hoz is vezethet. A nappali alváskényszerrel járó alvászavarok - mint például a Magyarországon a férfiak 10 százalékát sújtó kóros horkolás - okozzák a közlekedési balesetek mintegy felét, mert a beteg éjszaka oxigénhiányos állapotba kerül, és a mélyalvás folytonos megszakítása miatt aluszékonnyá válik" - mondta el a központ megnyitása alkalmából tartott sajtóértekezleten Szakács Zoltán, a Magyar Alvástársaság főtitkára.

Bizonyítható, hogy ha valaki 40 másodpercig nem vesz levegőt, a véroxigén szint 5 százalékkal csökken, míg a horkolás miatt ez a szint akár 30-35 százalékkal is leeshet, ráadásul az éjszakai fuldoklás következtében a vérnyomás is megemelkedik.

Az álmatlanságban szenvedőknek, nem mindig megoldás az altató, a betegek félnek a függőségtől is, és altatót egyébként is csak alkalomszerűen lehet biztonsággal szedni, folyamatosan csupán egy-két hónapig ajánlott.

Nemzetközi felmérések szerint az emberek 95 százalékánál lép fel valamilyen alvászavar élete folyamán, a felnőtt lakosság 20-30 százaléka szenved álmatlanságban, megközelítően egytizedük állapota súlyos. A betegek általában nem ismerik fel a betegséget, vagy nem mernek beszélni róla.

A fejlett országokban korszerű alváslaborok működnek. Az Amerikai Egyesült Államokban több mint 1000, Németországban több száz ilyen intézmény létezik. Magyarországon viszont Budapesten kívül csak három vidéki városban van ilyen, s összesen 7-8 szakembert foglalkoztat. Az orvosok számára ilyen képzés csak külföldön érhető el, ezért a most nyíló központ képzéseket is szándékozik indítani, és franchise-hálózat kiépítésére is törekszik - hangzott el a sajtóértekezleten.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.