Fagyasztható lesz a spermium az új törvény szerint

Átalakul a halottvizsgálat, valamint a plasztikai beavatkozások is az új salátatörvény szerint. Újdonság még, hogy egyes betegségek, például onkológiai veszélyek esetén lehetőség lesz ivarsejtek fagyasztására.

Számos egészségügyi törvény módosítását tartalmazza az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amelyet Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára ismertetett a parlamentben. A változtatás érinti a humánreprodukció szabályait annak érdekében, hogy egyes betegségek, például onkológiai veszélyek esetén lehetőség legyen ivarsejtek fagyasztására és letételére saját célra. Az államtitkár fontos témának nevezte a halottvizsgálat újraszabályozását is, amelynek keretszabályai kerültek az előterjesztésbe, a részletszabályokat rendeletek tartalmazzák majd.

salátatörvény, halottvizsgálat, Takács Péter, törvény, egészségügy, plasztikai sebészet
Több ponton is érinti az egészségügyi dolgozókat az új törvény. Fotó: Getty Images

Az elhunytak adatait kiterjesztik

Az intézményen kívüli, természetes halállal elhunytak esetén a helyszíni halottvizsgálatot mentőtiszt is elvégezheti egy képzés elvégzése után. Egészségügyi szolgáltatónak minősülnek a halottvizsgálati szaktanácsadók és az igazságügyi orvosszakértőket foglalkoztató intézmények, hogy hozzáférjenek az elhunyt egészségügyi adataihoz az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (eeszt). Az államtitkár szólt az alapellátás átszervezéséről is. A törvénymódosítás ezek finomhangolását is tartalmazza.

Változik az önálló orvosi ellátásról szóló jogszabály is a háziorvosi ellátás biztonságának garantálása érdekében – tette hozzá Takács Péter. A rendelkezés lehetőséget biztosít arra, hogy a praxiskezelő a feladatellátási szerződést annak érvénytelenségére hivatkozással a bíróság előtt megtámadhassa abban az esetben, ha nem megfelelőek annak kötelező tartalmi elemei. Ugyancsak változnak az orvosesztétikai beavatkozások törvényi előírásai, a betegbiztonság érdekében. Az államtitkár elmondta: arra nem jogosultak nagy számban végeznek beavatkozásokat, amelyek gyakran egészségkárosodást okoznak. A módosítás ezért egyértelművé teszi, hogy az egészségügyi szolgáltatás körébe tartoznak a plasztikai helyreállító és az esztétikai, plasztikai beavatkozások is.

Egyszerűsödik a gyógyszerek forgalomba helyezése

A kórházi integráción belül a klinikai központok által irányított városi intézmények a jövőben az adott egyetem klinikai központjának szervezetébe integrálódnak. Az integrálódott intézmények a jövőben klinikai szintű ellátást biztosítanak. Ugyancsak új szabályok lépnek életbe a gyógyszerek engedélyezése területén is, könnyítve az engedélyezés előtt álló gyógyszer alkalmazását bizonyos esetekben, uniós példa alapján. Egyszerűbbé válik a hazai fejlesztésű gyógyszerek forgalomba helyezése is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!