Többször is eltekertek a Holdig

Több mint tízezer munkába tekerő, 132 ezer tekerés és 1,8 millió megtett kilométer a tavaszi Bringázz a munkába! kampány mérlege.

A Bringázz a munkába! kampány idén tavasszal immár 8. alkalommal mutatta meg, hogy a kerékpárzás valós és egyre több közlekedő által választott alternatívája a közlekedésnek. A kampány évről évre növekvő számú résztvevője jelzi, hogy megtörtént az áttörés, mára a kerékpárral közlekedők a közlekedés egyenrangú résztvevői lettek.

Az öt hetes kampány alatt 10 200 munkába kerékpározó 1,8 millió kilométert tekert, ami 4,5 Föld-Hold távolságnak felel meg. A résztvevők összesen 338 tonna CO2 kibocsátásától kímélték meg a légkört és közel 38 millió forintnyi benzinpénzt spóroltak meg.

A Bringázz a munkába! kampány 2007-es indulása óta több mint 80 ezer munkába járót vett rá sikerrel, hogy megszokott közlekedési eszközét legalább néhány hétre kerékpárra cserélje. A kampány mára elérte célját, a kerékpár népszerű közlekedési eszközzé vált országszerte. A fenntartható és környezetbarát közlekedés fontosságát a kampány mellé álló cégek és intézmények növekvő száma is jelzi.

A rendszeres testmozgás egészségmegőrző hatása és a közeledésre szánt költség csökkentése mellett a legtöbbet bicikliző csapatok értékes nyereményeket vehetnek át május 21-én este, a budapesti Egyetem téren, az utcabállal egybekötött díjátadó ünnepségen.

A nyertes csapatokról és a kampányról bővebb információt olvashat a oldalon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.