Szeged: az önkormányzat szabadul kórházától

Az egyetem megpályázza a városi intézmények működtetését, eközben némelyik klinikája a csőd felé tart.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa kedden estébe húzódó vita, majd szavazási procedúra után úgy döntött: az intézmény benyújtja pályázatát a szegedi önkormányzat egészségügyi intézményeinek működtetésére. A szenátusi vita, majd a voksolás zárt ülés keretében zajlott.

Szabó Gábor rektor egyetlen részletet sem árult el abból, milyen út vezetett a döntésig. Az egyetem vezetője valamennyi kérdést elhárított, amely az ellenvéleményekre, az egyetemi karok képviselőinek javaslataira vonatkozott, s arról sem nyilatkozott, milyen szavazatarány mellett döntött a szenátus. Úgy fogalmazott: a pályázati eljárás titkosítását a kiíró önkormányzat kezdeményezte, ehhez tartja magát az egyetem is. Ezért mindent, ami a szenátusi ülésen elhangzott, hivatalból szolgálati titoknak minősített, amiről egyetlen jelenlévő sem adhat felvilágosítást a nyilvánosság számára.

Szabó Gábor a titkosságot üzleti érdekekkel magyarázta. Mint mondta, az elkövetkező tárgyalási folyamatban nem akarják gyengíteni az egyetem alkupozícióit, s az egyetemi közvéleményt sem a sajtón keresztül szeretnék tájékoztatni.

- A szenátus amellett, hogy támogatja a pályázat beadását, felhatalmazott egy tárgyalódelegációt arra, kezdje meg az egyeztetéseket a kiíróval. A tárgyalások végeredményeként születni fog egy feladatellátásról szóló szerződéstervezet, amelyet az egyetem gazdasági tanácsa véleményez, majd döntéshozatalra ismét a szenátus elé terjeszt - ecsetelte a részleteket Szabó Gábor, majd azt mondta: az egyetemet, mint nemzetközileg elismert tudásközpontot az vezérli, hogy Szegeden a betegellátás magas színvonalon valósulhasson meg.

Régóta tervezik az összevonást

Már a határozat kedd esti közzététele előtt borítékolni lehetett a végeredményt. Ugyanis, ha a szenátus nemet mond, azzal nagy feszültség keletkezett volna a városháza és az egyetem között. Az egyetemi és önkormányzati egészségügyi intézményekben párhuzamosan elérhető ellátások összevonását egyébként is már évek óta tervezik Szegeden. Ez eddig a gyakorlatban az Újszegeden működő gyermekkórház esetében következett be, amelynek működtetését átvette az egyetemi gyermekklinika. 2006 novemberében Botka László, a város szocialista polgármestere, az egyetem és az orvoscentrum vezetői egy közös városházi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az önkormányzati szakrendelő és a városi kórház működtetését is átveszi az egyetem.

A bejelentés nagy bizonytalanságot váltott ki szakmai körökben Szegeden, hiszen a vezetők már akkor sem titkolták: az összevonás érdeksérelmekkel, elbocsátásokkal jár. Pajor László, a kórház főigazgatója - aki egyben az egyetem urológiai tanszékének is a vezetője - akkor úgy nyilatkozott: intézményi megközelítésben a kórház a vesztese a lépésnek, ezért olyan menekülő utakat kell találni, amely a városban jelenleg létező hiányosságokat pótolva lehetőséget teremt a felszabaduló munkaerő foglalkoztatására.

Időközben kiderült: a jogszabályi háttér módosulása miatt nem volt lehetőség arra, hogy a város egyszerűen szerződést kössön az egyetemmel, ezért kellett pályázatot kiírnia. A városi ellenzék nyilatkozataiban a lépés mögött privatizációs szándékot sejtet, ám a kormánypártiak ezt rendre tagadják.

Megszorítások a klinikákon

Az egyetem és a kórház integrációjának ellenzői gyakran vetik fel érvként, hogy a klinikai centrum önmagában is anyagi gondokkal, eladósodással küzd. Több klinikai vezető nyilatkozott korábban arról, hogy intézménye a teljesítmény volumen korlát miatt megállíthatatlanul a csőd felé sodródik.

Szabó Gábor a pénzügyi helyzetről azt mondta: a közelmúltban mind a 28 klinika vezetője aláírt egy nyilatkozatot, amelyben a "zéró tolerancia" elvét alkalmazva felvállalta, hogy 2007 végéig bevételeik és kiadásaik egyensúlyban maradnak, azaz intézményük nullszaldós lesz. A Weborvos azon kérdésére, milyen szankciót határoztak meg arra az esetre, ha valamelyik klinika nem teljesíti a feltételeket, a rektor azt válaszolta: nincsenek szankciók. Kijelentette: "a nyilatkozatot nagy tekintélyű, elismert professzorok és professzorasszonyok tették, be fogják tartani, amit vállaltak."

Szabó Gábor kitért rá: bár már korábban is történtek lépések a klinikai centrum átalakítására, az április elején életbelépett egészségügyi jogszabályok újabb szerkezetátalakításra késztetik az orvoskar menedzsmentjét. A részletekről Mikó Tivadar centrumelnök kérdésünkre azt mondta: a 2006 második félévében életbelépett megszorítások nyomán eddig 4,5 százalékkal csökkentették a klinikai központ dolgozóinak létszámát. A keretgazdálkodás bevezetése mellett csökkentették a gyógyszerkiadásokat, visszafogták az orvosi eszközökre fordítható összeget, s redukáltak más dologi költségeket is.

Mikó Tivadar felvetésünkre elismerte, hogy nem alaptalan a csődtől tartó klinikavezetők aggodalma, s az egyetem költségvetési egyensúlyának fenntartása érdekében a jövőben újabb megszorításokra lesz szükség.

- Valamennyi költségvetési sorhoz hozzá kell nyúlni. Tovább kell javítani a gyógyszergazdálkodáson, az eszközfelhasználáson, belső átszervezéseket kell végrehajtani az ügyeleteken. A további létszámleépítést az utolsó eszköznek tekintem - fogalmazott Mikó Tivadar.

Gyurcsányhoz fordulnak az egyetemek

Arra a kérdésünkre, a környező városokban, illetve a régió megyéiben történt kapacitáscsökkentés hatása begyűrűzött-e a már a klinikai ellátásba, Mikó Tivadar azt válaszolta: a struktúraváltoztatás eddigi szakaszának egyértelműen az egyetemi klinikai központok a vesztesei. Magyarázatként hozzátette: a kormányzat az intézkedései révén elérte ugyan, hogy a kórházi teljesítmény nem növekedett tovább, viszont a betegtöbblet az országos intézetekben és az egyetemi klinikákon jelentkezik. Egy tanulmányra hivatkozva a centrumelnök elmondta: az egyetemi intézmények feladatai hozzávetőlegesen 15 százalékkal növekedtek, ám ezt nem követte a finanszírozás.

- Az Egyetemi Klinikák Szövetsége az egészségügyi minisztertől azt az ígéretet kapta, hogy az eredetileg tervezett negyedéves felülvizsgálat helyett már az áprilisi teljesítmények alapján elindulhatnak a korrekciós lépések - fogalmazott Mikó Tivadar, majd hozzátette: a szövetség a tervek szerint még ezen a héten levélben fordul a kormányfőhöz, hogy nyomatékosítsák a felülvizsgálat szükségességét. A centrumelnök elmondta: az egyetem rektorával közösen csütörtökön Magyar Bálinttal, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával folytatnak megbeszélést, amelyen tájékoztatják a változásoknak az egyetemi klinikákat sújtó következményeiről.

2007-05-23 11:03

Forrás: Weborvos B. Papp László

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!