„Sok házi gyermekorvos most ingyen dolgozik”

Március elejétől már három megyében is az új ügyeleti rendszer működik. Ennek részeként hétvégenként már csak a megyeszékhelyeken biztosítanak gyermek háziorvosi ügyeletet. Egy névtelenséget kérő orvos elmondta, szerinte mi ezzel a baj.

Nekünk a célunk a folyamatos és megfelelő betegellátás” – mondta egy neve elhallgatását kérő gyermekorvos az RTL híradójának. Véleménye szerint ezt jelzi az is, hogy több kollégája önkéntesen is elvállalta az ügyeletet – „csak azért, hogy működjön” –, pedig nem kap érte plusz pénzt. A háziorvosok jelentős része egyébként még csak alá sem írta az új ügyeleti szerződést az Országos Mentőszolgálattal.

stresszes orvos
Egyes szakemberek szerint a beteg gyerekeket veszélyeztetheti az új ellátási rendszer. Fotó: Getty Images

Durva változásokat hozott az új rendszer

Korábban volt hétvégente gyermekorvosi ügyelet a járási székhelyeken is, de ez most az új ügyeleti rendszer miatt megszűnt. A járási székhelyeken ezentúl már csak vegyes körzeti ügyeletet fognak biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az éppen beosztott ügyeletes orvos fogja a felnőtteket és a gyerekeket is ellátni. Nem lesz ugyanis kifejezetten gyermekszakorvosi ügyelet, csak a megyeszékhelyeken.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tehát ez a következőképpen néz ki: Gyermekszakorvosi járóbeteg ügyeletet csak Nyíregyházán biztosítanak. Ha tehát egy mátészalkai lakos hozzászokott, hogy ha hétvégén lett beteg a gyermeke, akkor el tudta vinni őt gyermekszakorvoshoz az ügyeletre, annak most jelentős változást hoz az új rendszer. A vegyes körzetekben ugyanis olyanok is fognak ügyelni, akik – a szakember megfogalmazása szerint – „az életükben nem láttak még beteg gyereket, legfeljebb a sajátjukat”.

Győrfi Pál elmagyarázza: ilyen az új ügyeleti rendszer.

A praxisok működése is kérdésessé válik

A fenti helyzetet tetézi, hogy áprilistól elég komoly megvonásokra is lehet majd számítani a háziorvosi praxisok finanszírozását illetően. Az RTL-nek nyilatkozó orvos szerint ez átlagosan 300-500 ezer forinttal kevesebb pénzt jelent majd, így viszont nagyon nehezen lehet majd továbbműködtetni a praxisokat. Bevezetnek viszont egy olyan teljesítménybérezést, amely a szakember szerint teljesíthetetlen elemekhez köti a többletfizetés elérését.

„Például az, hogy egy anya anyatejjel táplálja-e a csecsemőjét, az nem rajtunk múlik. Márpedig az indikátorrendszerben ez finanszírozás alapját képezi” – magyarázta. De példaként említette azt is, hogy az a háziorvos is több pénzt kaphat, aki minél kevesebb antibiotikumot ír fel pácienseinek, vagy aki több nem kötelező – tehát fizetős – védőoltást ad be a gyerekeknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.