Győrfi Pál elmagyarázza: ilyen az új ügyeleti rendszer

Március 1-jétől már összesen három megyében működik az új ügyeleti rendszer, a végső cél pedig az, hogy jövő év elejére – Budapest kivételével – az egész országban bevezessék az új rendszert, egységesítve ezzel az ügyeleti ellátást.

Mint ismert, elsőként Hajdú-Bihar megyében változott meg az ügyeleti rendszer – itt február 1-jétől lépett életbe a változás, és a beszámolók szerint jók a tapasztalatok. Március 1-jétől pedig újabb két megyére (Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) terjesztették ki az új, egységes rendszert.

De vajon ez mennyire változtatja meg az érintett települések lakóinak életét? Erre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője adott választ a mentők közösségi oldalán megosztott videóban.

terhes nő telefonnal a kezében
Mikor hívjuk a 112-t, és mikor a 1830-at? Még meg kell szokni az új rendszert. Fotó: Getty Images

Nem várhat holnapig? 1830!

„Mit jelent ez a gyakorlatban? Elsősorban azt, hogy ha valakinek olyan, akut egészségügyi problémája indul, kezdődik, ami nem várhat másnapig, nem várhat a háziorvos rendelési idejéig, akkor délután 16 óra és 22 óra között be tud menni valamelyik ügyeleti telephelyre. Illetve ha akut, súlyos problémája adódik éjszaka, akkor fel tudja hívni a 1830-as, egységes telefonszámot” – magyarázta a videóban Győrfi Pál.

A szóvivő elmondása szerint a hívás a megye mentésirányító központjába, az ügyeletirányítóhoz fut be. A hívó tehát egy olyan szakemberrel beszélhet ilyenkor, aki a kapott információk alapján tanácsot tud adni a betegnek, illetve el tudja mondani neki, hogy melyik ügyeleti telephelyen tudják fogadni panaszával. Ha viszont komoly a baj, akkor egy ügyeleti kocsit, életveszély esetén pedig egy rohamkocsit küld az ügyeletirányító a páciens otthonához.

A telefonszám hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, míg szombaton, vasárnap és ünnepnapon egész nap hívható. Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének részleteitől itt olvashatsz.

Átalakul az ügyelet: mikor hívjuk a 112-t, és mikor a 1830-at? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Jövőre már szinte mindenhol ez lesz

A cél egyébként az, hogy jövő év elejére – Budapest kivételével – az egész országban egységes ügyeleti rendszer működjön. Az új ügyeleti rend az ország többi megyéjében az év során fokozatosan fog életbe lépni. A változásig a többi megyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!