Semmit nem jelez előre a biológiai kort vizsgáló teszt

Bár megjelentek az amerikai piacon az emberek biológiai korát eláruló vértesztek, ezek alkalmatlanok annak megjóslására, hány hónapja vagy éve van hátra valakinek. A tesztek a telomerek hosszát mérik, amelyek a kromoszómák végén lévő "védőkupakok", és amelyek az életkor előrehaladtával egyre rövidülnek.

Több tanulmányban kimutatták, hogy azok az emberek, akik fehérvérsejtjeiben rövidebbek a telomerek, esendőbbek olyan betegségekkel szemben, mint a rák, a szívbetegségek és az Alzheimer-kór, akár az élettartamuk is rövidebb lehet. Egérkísérletek azt is jelezték, hogy a hosszabb telomerek hosszabb életet jelenthetnek. Mindezek eredményeként a laboratóriumok mostanában kezdik ajánlani a telomerek hosszát mérő tesztjeiket, új vitát nyitva ezzel arról, hogy milyen célra érdemes és etikus genetikai jellegű teszteket forgalmazni a nagyközönségnek, illetve miként akadályozható meg, hogy például a munkaadók visszaéljenek az így szerzett információkkal.

Ez az amerikai cég 290 dollárért kínálja a tesztet, míg a Life Length nevű spanyol vállalat 500 euró körüli áron. Egy kaliforniai cég, a Telome Health úgy tervezi, hogy még idén forgalomba hozza az emberek biológiai korát eláruló tesztjét, mindössze 200 dollárért. Ez utóbbi vállalat társalapítója Elizabeth H. Blackburn, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, aki 2009-ben megkapta - megosztva - az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a telomerekkel kapcsolatos felfedezéseiért. A cég tudományos vezetője ahhoz hasonlította a tesztet, mint amikor egy autó műszerfalán felgyullad a motor ellenőrzésére figyelmeztető jelzés.

Az ilyen típusú tesztek kritikusai között van Carol Greider, a Johns Hopkins Egyetem molekuláris biológusa, aki Blackburnnel együtt kapta meg a Nobel-díjat. Greider szerint bizonyíték arra van, hogy a legrövidebb telomerrel élő embereknél (az alsó egy százaléknál) az átlagosnál nagyobb bizonyos betegségek kockázata, főként a csontvelő rendellenességeié vagy a tüdőfibrózisé. Ezen a bizonyos egy százalékon kívül azonban nem sokat tud a mai tudomány mondani arról, hogy milyen egészségügyi következményei vannak telomerjeink hosszának. Greider , hogy az emberek közt nagy különbségek léteznek a telomerek hosszában, egy adott hossz tartozhat egy 20 éveshez, de akár egy 70 éveshez is, így az életkor pusztán a telomer hosszából nem állapítható meg.

Más szakemberek is úgy vélik, hogy a telomerek hosszának meghatározására szolgáló elemzéseket egyelőre csak a kutatóknak érdemes használniuk, mert az eredmények nehezen és ellentmondásosan értelmezhetők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!