Salgótarjánban levásárolható a vizitdíj

- A vizitdíj bevezetése felháborodást váltott ki Nógrád megyében - mondta el lapunknak Kaszás Erika, a Nógrád megyei Szent Lázár Kórház és Rendelőintézet gazdasági igazgatója. Az intézmény területén működő két gyógyszertárban ezért - a patika tulajdonosával, az Ispotály Holding Kft.-vel történt egyeztetést követően - levásárolhatóvá tették a vizitdíjat.

Kozma Zsuzsa, a két gyógyszertárat üzemeltető cég ügyvezetője ehhez hozzátette: a vizitdíjkedvezmény csak a társadalombiztosító által nem támogatott gyógyszerekre vonatkozik. A szabott áras termékeket ugyanis - a törvény szerint - mindenütt ugyanannyiért kell adni. Ezzel együtt is több ezer gyógyászati termékre, segédeszközre, higiéniás cikkekre és kozmetikumokra vonatkozik a kedvezmény, amit azok vehetnek igénybe, akik legalább ezer forintért vásárolnak, és a kezükben van az aznapi vizitdíjfizetésről szóló nyugta vagy ambuláns adatlap.

A kedvezményt igénybe vevőknek ki kell tölteniük egy olyan ívet is, amely a vásárló telefonszámát, e-mail címét és arra vonatkozó hozzájárulását is tartalmazza, hogy a gyógyszerkereskedő cég a közölt adatokat fölhasználhatja. A társaság - mondják - az adatokat nem adja tovább más cégnek, csak arra használja fel azokat, hogy saját akcióiról értesítse vevőit. Az adatgyűjtés emellett előkészíti, hogy a vállalkozás a gyógyszereket a jövőben házhoz is tudja szállítani, ha erre lesz igény.

- A vizitdíj-levásárlás nem jótékonyság, hanem marketingakció, amitől forgalomnövekedést várunk - ismerte el Kókai Balázs, az Ispotály Holding Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: társaságuk a salgótarjáni mellett a dunaújvárosi, az esztergomi, a zalaegerszegi, a miskolci, az ajkai és az egri kórházban is működtet gyógyszertárat. A patikáknak versenyelőnyt jelent ez az intézményi környezet. Januárban a salgótarjáni rendelőintézetben 25 ezer járó beteg fordult meg, ám mindössze hatezren vásároltak a kórházi, illetve a rendelőintézeti patikában. Márciusban, nem sokkal a vizitdíj-levásárlási lehetőség bevezetését követően csekély mértékben növekedett a forgalom. Igaz, sokan még nem hallottak a vizitdíj árának levásárolhatóságáról.

Az Ispotály vezetése március végéig gyűjti a tapasztalatokat. Ha beválik a számításuk, akkor az ország hét nagyvárosának kórházában is bevezetik a rendszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.