Pénz helyett figyelmességet!

A figyelmesség sokkal többet érhet minden pénznél.

December 5-én tartják minden évben a Nemzetközi Önkéntesek Napját, amelynek keretében mindenkit egy kis közösségi munkára buzdítanak a szervezők.

Sue Elsemore, a Pakuranga Egészségügyi Klub tagja, és elmondása szerint sokkal többet kap vissza, mint amit ő ad. Mrs. Elsemore 22 évesen elszenvedett agyvérzése következtében közel két évig teljesen béna volt.

Elmondása szerint abban az időszakban rettenetes félt, és úgy érezte, mintha újjászületett volna, amikor visszanyerte beszéd- és mozgáskészségét. "Éppen ezért tisztában vagyok vele, mit élnek át az ilyen betegek. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a betegeknek legyen kivel megbeszélniük a problémáikat. Különösen jó, ha valaki olyannal beszélhetnek, aki korábban hasonló gondokkal küzdött" - nyilatkozta Mrs. Elsemore.

Mrs. Elsemore fél éve dolgozik a Pakarunga klubnál, mint beszédterapeuta és tanácsadó. "A gond az, hogy az önkéntesek nagy része nyugdíjas, és az ő képességeik is végesek, ezért van szükség a fiatalokra."

"Természetesen a pénzbeli adományoknak is nagyon örülünk. De ha valaki nem csak a pénzét, de az idejét is képes ránk áldozni, az a legcsodálatosabb dolog a világon."

"Az önkéntes munka az egyik legjobb dolog, amit tehetünk a közösségért, amelyben élünk, ezért ha van egy kis időnk, ne habozzunk részt venni valamelyik önkéntes szervezet munkájában. Azt mondják, amennyit adunk, annyit kapunk vissza. Ebben az esetben egy kis önkéntes munka nem árthat" - tette hozzá Mrs. Elsemore.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.