Óvatosan az edzéssel: a túl sok mozgás is megárt

A tévé előtt heverészők, akik arra panaszkodnak, hogy fáradtak, könnyen orvosolhatják problémájukat: egy kis testmozgással.

A Georgiai Egyetem csapata felfedezte, hogy a rendszeres, nem túl intenzív testedzés, mint pl. a séta 20 %-kal is megemelheti az energiaszintet, és 65 %-kal csökkentheti a kimerültséget - írja a MediPress.

"Túl gyakran hisszük azt, hogy egy könnyű kis edzés kimerít, főleg, ha a tünetek viszonylag hamar jelentkeznek" - jelentette ki Tim Puetz, a tanulmány egyik szerzője - Ezzel szemben kimutattuk, hogy a rendszeres mozgás energiával tölt el bennünket, különösen az ülő életmódot folytatók esetében."

Puetz és a Patrick O'Connor által vezetett csapat 36 olyan embert vizsgált, akik nem mozogtak rendszeresen, és mégis kimerültségre panaszkodtak. Három csoportra osztották őket. Egy részük hat héten át háromszor egy héten 20 percen át szobabiciklizett, másik részük ugyanezt a mozgást végezte, csak tetszésük szerint, a harmadik csoport nem végzett semmilyen testedzést.

A testmozgást végző két csoport tagjainak energiaszintje 20 %-kal növekedett a nem mozgó csoportéhoz képest. Az eredményekről a Psychotherapy and Psychosomatics folyóiratban számoltak be.

Legnagyobb meglepetésükre a könnyebb testedzést végzők kimerültsége kedvezőbben változott, mint azoknál, akik keményebben edzettek.

"Lehet, hogy az intenzívebb mozgás már túl sok azoknak, akik eleve kimerültek, és ez hozzájárulhat ahhoz, hogy kevésbé fejlődnek - nyilatkozta O'Connor. - Sok ember dolgozik túl sokat, és nem alszanak eleget. A testmozgás egy módja annak, hogy energikusabbnak érezzék magukat. Van tudományos alapja, és előnyösebb is, mint mondjuk a kávé vagy az energiaital."

Sok tanulmány kimutatta, hogy a testedzés növeli az energiaszintet. O'Connor csapata 2006-ban tett közzé jelentést arról, hogy a testmozgás csökkenti a kimerültséget a rákos betegek, szívbetegek és más panaszokkal küzdők esetében. Jelen tanulmányukban egészséges embereket vizsgáltak.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!