Ötezer orvos hiányzik Magyarországról

Heteket, hónapokat kell várni a szakvizsgálatokra több háziorvos szerint, mert sok a beteg és kevés az orvos a szakrendelőkben.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a napokban azt mondta az RTL Híradónak , hogy majd ötezer orvos hiányzik Magyarországról:

A csatorna riportjából kiderül, hogy több olyan budapesti szakrendelőt is találtak, ahol akár 8-10 orvost is keresnek egyszerre. Az egészségügyi államtitkár szerint ez túlzás, ráadásul egyre kevesebben mennek el.

Sok kórház bajban van

Jön a sztrájk az egészségügyben 2018. január 19-én számoltunk be róla, hogy tizenöt pontos követelést juttatott el két egészségügyi szakszervezet a kormányfőnek. Ha elutasító választ kapnak, sztrájkot hirdetnek - írtuk korábbi cikkünkben, melyet ide kattintva érhet el.

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, országosan is gondot okoz az orvoshiány . Mint írtuk, a 2016. és a 2017. évhez képest az idén is hiányszakma az érsebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a fül-orr-gége gyógyászat, az igazságügyi orvostan, a nefrológia (a vese belgyógyászatával foglalkozó szakma), az orvosi mikrobiológia, az ortopédia és a traumatológia, a pszichiátria és a transzfuziológia (a vérátömlesztéssel foglalkozó szakma) is.

Mindezeken túl Budapest kivételével hiányszakmának minősül még az infektológia, a sürgősségi orvostan , a patológia, a radiológia és a sebészet is.

Ötezer orvos hiányzik Magyarországról, várólista kórházi várólista műtéti várólista orvoselvándorlás orvosvándorlás orvoshiány
Nem túlzás kijelenteni, hogy körülbelül ötezer orvos hiányzik Magyarországról

Ahogy 2017-ben, úgy idén sem szerepel az orvosi hiányszakmák listáján az aneszteziológia, pedig sok intézmény küszködik azzal, hogy nincs elég altatóorvosa, és ez megnehezíti a műtétek beosztását. Két éve még harmincszázalékos volt a hiány ezen a területen - derül ki korábbi cikkünkből.

A medikusok 40 százaléka megy külföldre A következő években is az orvoshiány lesz az egyik legfeszítőbb pontja a hazai egészségügynek - derül ki egy friss kutatásból. Eszerint ugyanis az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást . Túlnyomó többségük később is csak akkor jönne haza, ha alapvető változások lennének a gyógyítás itthoni körülményeiben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.