Brutálisan megnyúltak a kórházi várólisták – meglepő telefonhívást kaphatnak a betegek

Közel 39 ezer beteg vár 60 napon túl szürkehályog-, térd- vagy csípőprotézis-műtétre. Új programmal és négy miniszteri biztossal 2027 végére érdemben csökkentenék a várakozási időket.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvánosan elérhető adatai szerint továbbra is jelentős a növekedés a várólistákban, különösen a három leggyakoribb, nagy számban végzett műtétnél. Szeptember 21-én szürkehályog-műtétre 6464, térdprotézisre 21 921, csípőprotézisre pedig 10 603 beteg várt 60 napon túl. Ez összesen 38 988 beteget jelent a három leghosszabb várólistán. A Magyar Kórházszövetség konferenciáján Hegedűs Zsolt is kritikusnak nevezte a helyzetet, egyúttal ismertette, milyen konkrét intézkedésekkel igyekeznek javítani rajta – adta hírül az EconomX. 

Idős nő telefonál.
A műtéti várólisták csökkentéséért valamennyi beteget felhívnak telefonon. Fotó: Getty Images

Új program indul a műtéti várólista csökkentésére

A konferencián az egészségügyi miniszter megosztotta, milyen változtatásokkal igyekeznek csökkenteni a várakozási időt. A várólisták csökkentését célzó programról egyébként már annak tervezésekor is beszámoltunk. Amiket tehát már október 1-től bevezetnek: 

  • Külön miniszteri biztost neveztek ki: Zahár Ákos székesfehérvári főorvos az ortopédiai-traumatológiai várólisták csökkentéséért felel majd. 
  • Új, pozitív ösztönzőkre épülő rendszer lép életbe: a többletteljesítményért az intézmények 1,3-szoros szorzójú finanszírozást kapnak. Ennek a többletbevételnek a 80 százalékát közvetlenül a műtéti csapat tagjai között kell szétosztani, angliai modell alapján. 
  • Felhívják a betegeket: minden beteg számíthat a telefonhívásra, aki  több mint 12 hónapja szerepel a várólistán. Azt ellenőrzik, hogy a beteg továbbra is várakozik-e, nem végezték-e el közben a műtétet máshol, illetve továbbra is szüksége van-e az ellátásra.

A kórházi műhibára is lesz protokoll

A „never event” olyan súlyos betegbiztonsági esemény, amely megfelelő protokollok mellett elvileg megelőzhető lenne, mégis előfordulhat, például ha valakit rossz testrészen operálnak meg, vagy súlyos gyógyszerelési hiba történik. Az Angliából származó modellt nálunk is bevezetik: a jogszabály előírja majd, hogy meghatározott súlyosságú, váratlan betegkárosodás esetén az intézmény 

  • tájékoztassa a beteget és családját, valamint 
  • külön jelentse, és vizsgálja ki az esetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!