Orvosok és ápolók rózsaszín gumikesztyűben?

Pink Glove Dance (Rózsaszín kesztyűs tánc) néven indult az a mozgalom Amerikában, mellyel a résztvevők a nők figyelmét igyekeznek felhívni a mellrák megelőzésének fontosságára.

A mozgalomhoz csatlakozó egészségügyi intézmények és kórházak dolgozói rózsaszín kesztyűt húzva ropják a táncot, erről videót is forgatnak, és azt az ismert videómegosztóra is felteszik.

Céljuk természetesen az, hogy ne senki ne menjen el szótlanul a riasztó számadatok, a magas halálozási arányok mellett, hanem vegyük észre, hogy odafigyeléssel, prevencióval sok nagymama, anyuka vagy lány élete megmenthető lenne.

És hogy miért kesztyű? Mert ez az a tárgy, ami szó szerint az orvos és páciense között áll a vizsgálatok és kezelések során. Színe rózsaszín, azaz a mellrák elleni küzdelem színe. A kesztyűket egy amerikai cég gyártja kifejezetten erre a jótékony célra, és minden vásárlásból adományt juttat a National Breast Cancer Foundationnek (az amerikai Mellrák Alapítvány), amelyből olyan nők mammográfiás vizsgálatát támogatják, akik azt nem engedhetnék meg maguknak.

Vajon lenne olyan magyarországi egészségügyi intézmény, amelyik csatlakozna?

A Pink Glove Dance hivatalos weblapja: www.pinkglovedance.com

Videó az első csatlakozó kórház dolgozóiról:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.