Orvoselszívás Afrikából

Olyan sok afrikai egészségügyi dolgozót csábítanak el, hogy ezt már bűncselekménynek kellene nyilvánítani.

A gazdag országok olyan sok afrikai egészségügyi dolgozót csábítanak el, hogy ezt már bűncselekménynek kellene nyilvánítani - hangoztatja egy nemzetközi szakértői csoport.

Több mint 13 ezer olyan orvos dolgozik ma Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában, a sokkal jobb megélhetés csábításának engedve, akiket a Szaharától délre fekvő afrikai országokban képeztek ki - olvasható a szakemberek tanulmányában, amely a The Lancet orvostudományi folyóiratban látott napvilágot.

A szakemberek Ghánát hozták fel példának. Ghána 70 millió (12,3 milliárd forint) dollárt költött olyan egészségügyi dolgozók kiképzésére, akik ma Angliában dolgoznak. Ezzel az angolok 130 millió dollárt spóroltak 1998 és 2002 között, mivel nem nekik kellett kiképezniük ezeket az orvosokat, de nemcsak spóroltak, hanem nyertek is, mivel a ghánai alkalmazottak évente mintegy 80 millió dollár hasznot is hajtanak.

Az afrikai egészségügy dolgozók elszívása azt is jelenti a szakemberek szerint, hogy 2006 és 2012 között csaknem háromszorosára nő az egy orvosra jutó betegek száma Afrikában, a HIV-betegeket kezelő orvosok száma pedig 21 ezerről 10 ezerre csökken.

A szakemberek szerint a gazdag országoknak különféle módokon kárpótolniuk kellene az afrikai országokat az orvoselszívásért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!