Megváltoznak a budapesti kórházak

A tervek szerint 2025-re Budapest teljes kórházi struktúrája megújul, a betegek így a kornak megfelelő körülmények között gyógyulhatnak majd a fővárosban.

Március 31-ig kell a kormány elé terjesztenie az Emberi Erőforrások Minisztériumának a fővárosi kórházak részletes fejlesztési tervét, és az anyag el is készült - írta meg a Magyar Idők . Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program (EBP) miniszteri biztosa elmondta: a javaslatot összehangolták a Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével, amitől egyebek mellett azt várják, hogy még több külföldi orvostanhallgató választja majd tanulmányai folytatására Magyarországot.

Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat: április elsejétől összevonják a városi és a megyei intézményt. Részletek itt.

Szuperkórházak a teljes ellátásért

Az előterjesztés alapján Budapesten három szuperkórház létesül: a kórházi centrumok mindegyikében minden adott lesz a teljes körű, folyamatos és legmagasabb szintű 24 órás ellátáshoz, így ezek egyikéből sem lehet majd a jövőben beteget elküldeni.

A teljes fővárosi kórházi struktúra 2025-re újulhat meg
A teljes fővárosi kórházi struktúra 2025-re újulhat meg

A Dél-Budára tervezett központ működtetését a tervek szerint a Semmelweis Egyetem végezné: a XI. kerület Dobogó városrészében egy 1058 ágyas tömbkórházat húznának fel, ahova egyebek mellett a Kútvölgyi úti klinikai tömb összes osztálya átköltözne. Az így megüresedő épületben - átfogó korszerűsítéssel - jönne létre egy 550 ágyas gyógyintézmény a közép-budai régió lakosságának ellátására. Mindemellett Észak-Budán egyelőre nem alakítanának ki centrumkórházat.

Észak-Pesten a szuperkórház szerepét a Honvédkórház töltheti be, amely új tömböt és épületszárnyat is kap, összességében pedig jelenlegi kapacitása nagyjából a duplájára nőhet. A dél-pesti centrumkórház az Egyesített Szent István-Szent László Kórház területén felhúzandó 1300 ágyas épülettömbben kaphat helyet.

Nyolc évig tartó folyamat

Az előterjesztés a központok mellett az úgynevezett társkórházak fejlesztésére is tartalmaz terveket. A sürgősségi ellátásban közvetlenül részt vevő intézmények már az idei évben hozzájuthatnak a kormány által jóváhagyott 40 milliárd forintos forráshoz, továbbá épületenergetikai fejlesztésekre 11 milliárdnyi uniós forráshoz. Cserháti Péter szerint a nagy beruházások várhatóan 2022-re fejeződnek be, a teljes fővárosi struktúra pedig 2025-re újulhat meg. Az előkészítési munkálatokra 50-55 milliárd forintot irányozhatnak elő 2018-ban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.