Nyolc óra alvás az optimális

Mind a keveset alvók, mind a hosszú órákat szundikálók szívbetegség-kockázata fokozódik - ez derült ki az utóbbi évek vizsgálataiból. Most egy angol és olasz kutatókból álló munkacsoport az eddigi legtöbb elérhető adat földolgozása alapján igyekezett ezt a kérdést megválaszolni.

A kutatók nyolc országban 15 vizsgálat adatait értékelték. A 474.684 felnőtt emberre vonatkozó tanulmány azt bizonyította, hogy a normálisnak vett 7-8 órai alvásnál kevesebbet pihenő nők vagy férfiak 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri betegségben. Ez a 8-9 órányit vagy még többet alvók esetében sem volt sokkal jobb, átlagosan 38 százalék. A sokat alvók szélütéskockázata 35 százalékkal volt több a normális időt alvókénál, a keveset alvók esetében ez nem emelkedett kifejezetten.

A szerzők maguk is hangsúlyozzák, hogy az egyes vizsgálatokban nem ellenőrizték, hogy a résztvevők közül hányan szenvedtek eleve valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, illetve nem volt tudomásuk arról sem, hogy a különböző, ismert kockázati tényezők milyen gyakorisággal fordultak elő. Ez a vizsgálat csak arra utal, hogy szívünk védelmében 7-8 órai alvás az optimális.

A vizsgálat eredményeit az European Heart Journal közölte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!