Növekedési faktort használnak a felnőttkori megsüketülés kezelésére

A Kiotói Egyetem kutatói új eljárást fejlesztettek, melynek segítségével gyógyítható a hirtelen kialakuló szenzoneuralis hallásvesztés (SSHL), mely évente mintegy 40 ezer, főként középkorú amerikai megsüketüléséért felelős.

Takayuki Nakagawa és munkatársai, akik eredményeiket a BMC Medicine hasábjain mutatták be, olyan 25 SSHL-es betegekkel foglalkoztak, akiknél a hagyományosan alkalmazott kortikoszteroid-terápia hatástalan volt. A gélszerű anyagban lévő inzulinszerű növekedési faktor 1 (IGF1) biztonságosabbnak és kedvezőbbnek bizonyult, mint a kontroll csoportban alkalmazott magasnyomású oxigénnel való kezelés.

12 héttel a kezelést követően a betegek 48 százaléka, 24 héttel a betegek 56 százaléka számolt be hallásjavulásról. Az eljárás semmilyen komoly mellékhatással nem járt. Jelen vizsgálat az első, mely bizonyította, hogy a növekedési faktorok alkalmazása lehet a süketség ellenszere.

A fejlesztés következő lépése a véletlenszerűen felosztott betegekből álló klinikai vizsgálat lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!