Névre szól az ebéd is Makón

A makói kórház minden egyes betege zárt, hőtartó tálcán, névre szólóan kapja meg az ebédet csütörtök óta.

Az intézmény gazdasági igazgatója, Pásztor István a Délmagyarországnak elmondta: a kórház több mint felében, az új épületrészben eddig is egyedi tálalással kapták meg a páciensek az ebédet, mostantól viszont mindenkihez így, névre szólóan felcímkézett, hőtartó, zárt tálcán érkezik, ami egyebek mellett a lehető leghigiénikusabb megoldás. Az ehhez szükséges eszközök beszerzésére hárommillió forintot fordíthattak.

Azok a páciensek, akik bármit fogyaszthatnak, ráadásul kétféle menüből rendelhetnek - hétfőnként választhatják ki az étlapról, mit szeretnének. Nőtt az étkeztetésre fordítható napi normatíva is: 318 forintról 550 forintra, ami Makón nagyjából megfelel egy éttermi menüebéd árának. Mindez a kórház saját kasszáját nem terheli meg, mert ennek fedezetét három hónapra megkapták, és ígéretük van arra, hogy ezt valamilyen formában az elkövetkezőkben is megtéríti a központi költségvetés.

Pásztor István azt mondta: az egészségügynek jelenleg természetesen nem az étkeztetés a legnagyobb gondja, de ez is egy fontos, a páciensek komfortérzetét befolyásoló kérdés. A makói kórház egyébként a múlt évet egyensúlyban lévő költségvetési helyzetben zárta, a kifizetetlen számlák mennyisége nem nőtt.

A makói kórháznak saját konyhája van, ahol elvben 300 emberre tudnak főzni - most kétszáztíz fős a beteglétszám. A konyhán tizenöten dolgoznak. A megbízott élelmezésvezetőtől, Igaz Máriától azt is megtudtuk: több mint tízféle diétás menü is készül náluk azok számára, akik nem választhatják meg, mit esznek - például a vese- vagy cukorbetegeknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!