Nem a beteg sok, az ágy kevés

A pincéből felcipeltek tíz ágyat azokból, melyeket a kórházi reform nyomán kellett kivonniuk a gyógyításból.

A Szent László Kórház korában 112 ágyas fertőző gyermekosztálya a reform során 60 ágyasra zsugorodott, annak ellenére, hogy a szakma minimum 80 ágyat tartana elfogadhatónak ahhoz, hogy egy-egy járványt kezelni lehessen. Most az élet is igazolta az infektológusok korábbi, a kapacitáscsökkentéssel összefüggő ellenérveit.

A szezonra jellemző, általában márciusban lecsengő enterális, azaz bélrendszeri panaszokat (zömmel hasmenést) okozó fertőzések nyomán kórházi ellátásra szoruló gyermekek száma annyira megugrott az utóbbi napokban, hogy a kórház vezetése a tulajdonoshoz fordult segítségért - tudtuk meg Dr. Radnai Zoltán főigazgatótól. Az összehívott kórházigazgatói értekezleten az a megoldás született, hogy a járvány idején heti váltásban kisegíti a Szent Lászlót a Heim Pál Gyermekkórház és a Szent János Kórház, 15-15 ágyat szentelnek a fertőző hasmenéses gyerekek ellátásának.

Mint megtudtuk, a László Kórház eleinte úgy próbált úrrá lenni a kapacitás elégtelenségén, hogy a pincéből visszaállítottak 10 ágyat a fertőző kórtermekbe, s bár ezekre az ágyakra (az ezeken fekvő gyerekek gyógyításáért) nem kapnak finanszírozást, mégis vállalták az ellátást, de ze sem volt elég. Az idő közben elvégzett laboratóriumi vizsgálatok szerint rotavírus áll a fertőzések hátterében, a teendő főképpen a kis betegek kiszáradásának megelőzése, illetve annak elhárítása, valamint a fertőzés továbbadásának megakadályozása - tudtuk meg a főigazgatótól. A szakorvosok természetesen azt is vizsgálták, van-e közös kiindulási pont, góc a járvány hátterében, de ilyet nem találtak.

A rotavírus a csecsemők és kisdedek hasmenéssel, hányással járó megbetegedéseinek a leggyakoribb okozója világszerte, de természetesen nagyobb gyermekek és felnőttek is megkaphatják a fertőzést. A vírus igen ellenálló, a bőrön órákig, fertőzött játékokon, háztartási eszközökön, egyéb tárgyakon napokig képes túlélni és leggyakrabban a szennyezett kezekkel terjed. Már néhány tucat kórokozó elegendő a betegség kiváltásához, rövid, pár napos lappangási idő után viharos gyorsasággal alakul ki a vizes hasmenéssel, gyakori hányással és esetenként magas lázzal járó állapot, mely 3-7 napig is eltarthat. A fertőzés nagyon könnyen továbbadható, jellemző, hogy az első megbetegedés után a betegség az egész családon "végigmegy", s lefolyása sem ad védettséget, később újra elkapható. Mivel a csecsemők és kisdedek folyadék- és sóháztartása könnyebben felborul, mint a nagyobb gyermekeké, ezért, a folyadékvesztés otthoni pótlásának nehézsége miatt lehet indokolt a kórházi ellátás, az infúziós kezelés szükségessége.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!