Negyvenhétmillió dolláros kártérítést fizet a Vioxx gyártója

Az első fokú bíróságon még vesztett Frederick Humeston, de másodszorra új bizonyíték merült fel. A 61 éves férfi 2001 szeptemberében szenvedett szívinfarktust, néhány hónappal korábban, mint hogy a gyógyszer gyártója, a Merck - szövetségi nyomásra - határozottabb figyelmeztető szöveggel látta el a gyógyszer részletes betegtájékoztatóját.

A férfinak, aki vietnami veterán, repeszgránáttól eredő sebe okozta térdfájdalmait, arra szedett Vioxxot. Az öt férfiból és három nőből álló esküdtszék ítélete szerint a Merck hanyagságból nem csatolt megfelelő figyelmeztetést a gyógyszerhez, nem tájékoztatta a betegeket a termék szedésének szív- és érrendszeri kockázatairól.

Az esküdtek két napig, több mint 5 órán át tanácskoztak, majd meghozták az ítéletet, a sértettnek 18 millió dollár jár kártérítésként, a feleségének további 2 millió, és övék a büntetésképpen kiszabott 27,5 millió dollár is.

A gyártó cég fellebbezni készül, ez volt ugyanis az eddigi legnagyobb vesztesége a bíróságon. Egy korábbi 51 milliós kártérítésnél perújrafelvételt rendelt el a bíróság, mert "túlzónak" tartotta az összeget.

A fellebbezésre készülő cég szóvivője szerint a Vioxx csak 18 hónapos használat után fokozza a szívbetegség kockázatát, ám ezt sok orvos cáfolja.

A Vioxxot 2004 szeptemberében vonták ki a forgalomból, miután a gyártó saját kutatásai is kimutatták, hogy a gyógyszer megkétszerezi a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

The Associated Press

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.