Napi 1600 véradásra lenne szükség

Több mint 250 ezren adnak rendszeresen vért Magyarországon - mondta el Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalán közzétett videóban.

"A véradás egy nemes és önzetlen cselekedet. Egy véradással akár három életet is megmenthetünk" - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Mint mondta, mindenkit arra biztat - különösen a fiatalokat -, ha tehetik, menjenek el vért adni. Ugyanis naponta mintegy 1600 véradásra lenne szükség ahhoz, hogy az ellátás biztonságos legyen.

vér, véradás, véradók,
Egy adag vérrel három életet is megmenthetünk. Fotó: iStock

A videóban megszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki úgy fogalmazott, a mai világban különösen fontos, hogy az emberek kinyújtsák a kezüket egymás felé. Mivel vért adni is nyújtott kézzel kell, ez nemcsak életet menthet, de szimbolikus is.

Ki adhat vért?

10 tévhit a véradásról - kattintson!

Ahogy már korábban is megírtuk , jelenleg a minimum 50 kilogrammos testsúllyal rendelkező 18 és 65 év közöttiek adhatnak vért. Véradáshoz szükség van lakcímkártyára, személyi igazolványra vagy más fényképes igazolványra, TAJ-számra. Két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Fontos, hogy véradás előtt és után a donor elegendő folyadékot igyon. A véradás napján nem tanácsos sportolni. Menstruáció alatt nem szabad vért adni, illetve előtte és utána is érdemes várni 1-2 napot. Fontos továbbá, tetováltatás vagy testékszer behelyezése után minimum fél évet várni kell a véradással.

Egy alkalommal 450 milliliter vért vesznek le, amelyből háromféle készítményt állítanak elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!