Működőképes marad a szolnoki MÁV-kórház

A február első hétvégéjén tartott egyeztetésre azért volt szükség, mert a szakminiszter január elején kiadott, a megye kórházait is érintő javaslatát a szocialista képviselők elfogadhatatlannak tartották, hiszen ebben ágyszám tekintetében Hajdú-Bihar túlreprezentált, míg Jász-Nagykun-Szolnok aluldimenzionált volt - tette hozzá a politikus.

Tájékoztatása szerint a MÁV-kórházban a belgyógyászat 28, az ortopédia 30, a reumatológia 30 ággyal fog működni. Passzív ágyat 170-et jegyezhet majd az intézmény, ebből 120 rehabilitációs, 50 ápolási ágy lesz.

Arra kérdésre, mi a biztosíték, hogy az egyeztetések eredménye ily módon jelenik meg a szakminiszter február végi határozatában, Botka Lajosné azt felelte: ez a megállapodás az észak-alföldi régió összes szocialista képviselőjének egyetértésével született, és Molnár Lajos is tudomásul vette.

A politikus kitért arra, hogy a MÁV-kórház továbbra is a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által fenntartott kórház, a mostani egyeztetések azonban nem zárták le a véglegesen a tulajdonlás kérdését. Mint jelezte, várhatóan az egészségügyi reformnak lesz egy olyan lépése, amelyben a kormányzat a kórházak tulajdonosi szerkezetét tovább fogja tisztítani.

Erre készülni kell, és a megoldáshoz további egyeztetések szükségesek - fogalmazott Botka Lajosné.

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra