Molnár: 180 millió euró a kistelepülések egészségügyi rendszerének támogatására

A kormány szerdai ülésén fogadta el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, amely a hátrányos helyzetű települések alapellátásán kíván javítani a mintegy 50 milliárd forintos pályázati lehetősséggel - mondta Molnár Lajos.

A pénzből háziorvosi és gyermekrendelők, védőnői központok épülhetnek, prevencióval, szűréssel és rehabilitációval foglalkozó egészségházakat lehet létrehozni, és fejleszteni lehet az informatikai hálózatot is - emelte ki a tárcavezető.

A pályázatokat ez év második felétől lehet benyújtani.

A vizitdíj csütörtöki bevezetésével kapcsolatban Molnár Lajos elmondta: azokban az intézményekben lehetnek zavarok, amelyek nem készültek fel a vizitdíj beszedésére, de a kórházak és háziorvosi rendelők többsége megtett mindent a zökkenőmentes bevezetés érdekében.

"Nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy nem mindenki készült fel, és nehéz elfogadtatni azt a tényt, hogy ezután orvoshoz fordulás esetén háromszáz forintot kell fizetni" - fogalmazott a szakminiszter, hozzátéve: "nem megszokottá kell hogy váljon a fizetés, hanem eredményt kell hoznia". Mint mondta, a díj bevezetésétől azt várja a tárca, hogy csökkenjen az indokolatlan orvoshoz fordulás és kevesebbszer adjanak hálapénzt az orvosoknak.

Megerősítette: a vizitdíj az orvosoknál, illetve az intézményeknél marad, azonban ha egy orvos nem szedi be a díjat, a be nem szedett díj összegével csökkenti az egészségbiztosító a finanszírozást.

Molnár Lajos hozzátette: látszólag azért bonyolult a vizitdíj-beszedés, mert a kormány egy szociálisan érzékeny rendszert akart bevezetni.

A szakminiszter nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy ellenőrzik-e csütörtökön az ÁNTSZ vagy az OEP szakemberei a díjfizetést a szolgáltatóknál.

A Budai Gyermekkórház esetleges bezárása kapcsán Molnár Lajos elmondta: nem született döntés a bezárásokról, szakértői egyeztetések folynak.

Mikola István (Fidesz) azon állítására, hogy a betegnek az ellátás 30 százalékát ki kell fizetnie, ha nem a számára kijelölt intézményben kezelteti magát, Molnár Lajos azt mondta: új beutalási rend készül, de csak a kórházi ellátórendszer átalakulása után kell alkalmazni, valószínűleg áprilistól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.