Minden fontos tudnivaló a vérről - infografika

A vér az egyik legfontosabb gyógyászati anyag, hiszen számos olyan beteg vagy sérült van, aki vérátömlesztés vagy vérből készült készítmények nélkül meghalna. Érdemes hát a vérrel, ezzel a fantasztikus anyaggal közelebbről is megismerkedni.

A vér gondoskodik róla, hogy szervezetünk minden sejtje megfelelő mennyiségű tápanyagot, energiát és oxigént kapjon a működéséhez. Ez meg is magyarázza a jelentőségét. Az alábbi infografika összefoglalja az összes fontos tudnivalót a vérről és a hazai vérszükségletről. A magyar vérellátó rendszer fejlett, de az ellátás mégis az önkéntes véradók egyéni döntésén, önzetlenségén múlik.

véradó
A WHO szerint a fejlett országokban 32,1 véradás jut ezer lakosra. Bőven lennének még tartalékok

A vér, illetve a vérplazma azonban árucikk is, amelynek egyre bővül a nemzetközi piaca , és becslések szerint éves forgalma mintegy 40 milliárd dolláros lehet. A vérellátást a jelenlegi általánosan elfogadott felfogás szerint azonban a legjobb önkéntes véradókra alapítani, mert a tőlük levett vér a legbiztonságosabb, a legkisebb arányban fertőzött vagy szennyezett. Vannak azonban törekvések, amelyek a vérplazmáért a fizetős megoldást részesítenék előnyben. Ennek oka, hogy ugyanaz a donor sokkal több vérplazmát adhat, mint teljes vért - ezt az álláspontot támogatók szerint a vérkészítmények alapanyagellátása így jobban megszervezhető volna.

Magasabb jövedelem, fejlettebb vérellátórendszer

A vért jellemzően a magas jövedelmű országokban (a felhasználás 79 százalékát lefedő) 60 évnél idősebb pácienseknél használják fel kardiovaszkuláris műtéteknél, szervátültetéseknél , komoly traumatológiai műtéteknél, illetve hematológiai megbetegedések kezelésénél. A közepes és alacsony jövedelmű országokban inkább a terhességgel, szüléssel kapcsolatos komplikációknál, a gyermekkori malária miatti vérszegénység, illetve súlyos sérülések kezelésénél használják fel a vérkészleteket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint stabil vérellátás csak a rendszeres önkéntes véradások rendszerén nyugodhat, amelyben a donorok nem kapnak pénzügyi ellenszolgáltatást. Ezen a területen komoly sikerek mutathatók fel, hiszen a világ 74 országában a vérszükséglet több mint 90 százaléka ilyen forrásból származik, 57 országban pedig a teljes vérfelhasználást a nem fizetett donorok adományai fedezik 2013-as adatok szerint.

Miért bontják komponensekre?

A WHO adatai szerint évente mintegy 112,5 millió véradományozás történik évente a világon. Ez mintegy 50 millió liter vérnek felel meg. Ennek azonban csak a fele származik az alacsony- vagy közepes jövedelmű országokból, ahol a világ lakosságának 80 százaléka él. Az adományozott vért mindig szűrik a komoly fertőző betegségekre (HIV, hepatitisz , szifilisz stb.). Jelenleg azonban még mindig van a világon 35 olyan szegény ország, ahol nincsen megfelelő infrastruktúra a biztonságos vizsgálatokhoz.

A vér igen bonyolult összetételű folyadék. Ha a kémcsőbe levett vér alvadását meggátoljuk, és így állni hagyjuk, akkor az ülepedés során különböző rétegek különülnek el. A legfelső tiszta, átlátszó, halványsárga réteg a plazma, a középső vékony réteg fehérvérsejteket tartalmaz, a legalsó vastag vörös színű rész vörösvérsejtekből áll. A plazma kb. 93 százaléka víz, ebben oldott állapotban sók, összetett fehérjék (globulinok, albuminok), egyszerű szénhidrátok (szőlőcukor), lipidek találhatók. A középső réteg fehérvérsejtjei (leukociták) a szervezet védekező rendszerének a "katonái". Az alsó rétegben találhatók a vörösvérsejtek. A többi sejttől eltérően nincs sejtmagjuk, ezért vörösvértesteknek is nevezik őket. Részletek!

A begyűjtött vér jelentős részét komponenseire bontják, mert a különböző betegeknek nem a teljes vérre, hanem más és más komponensből kiinduló készítményekre van szükségük. A fejlett országokban a vér 97 százalékát, a közepes jövedelmű országokban 75 százalékát, az alacsony jövedelműekben 50 százalékát használják fel komponensekre bontva.

vér infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!