Milliárdokat kell fizetniük a kórházaknak

Lapinformációk szerint megindult a választások utáni padlásseprés a kórházakban. A főigazgatókat arról értesítették, hogy tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak a számlájukon parkoló, "kötelezettséggel nem terhelt" maradványösszegeket.

Padlóra küldhetik a közellátást

A Népszava cikke szerint az elvonás 20 milliárdos is lehet. Mint írják, novemberben 54,6 milliárd jutott a kórházak adósságrendezésére , ezt követően további 7,6 milliárdot adtak egyszeri juttatásként a fogorvosoknak, majd áprilistól havi 130 ezer forinttal növelték az apanázsukat. Az érdekképviseletek nyomására előrehozták a szakdolgozók korábban kialkudott 8 százalékos béremelését . Ez ugyanis csak novembertől lett volna esedékes.

Eddig öntötték a pénzt az egészségügybe, most fizetni kell, kórházak kórházak adóssága egészségügy betegellátás orvosok
Eddig öntötték a pénzt az egészségügybe, most fizetni kell

Mint ismeretes, a most célkeresztbe került tartalék úgy keletkezett, hogy a szociális hozzájárulási adót tavaly öt százalékkal csökkentették, így a kórházaknak a tervezettnél kevesebb járulékot kellett kifizetniük az intézményekben dolgozók után. Ezt a különbözetet eddig nem költhették el, csak gyűjtögethették egy külön számlára.

Ez az összeg intézményenként mára akár több százmillió, összesen pedig akár húsz milliárd forint is lehet. A főigazgatók eddig azt remélték, hogy egyszer majd azt mondja valaki: fogják, és költsék el a kórházra. Utalják át a hitelezőknek, vagy fessenek ki belőle néhány kórtermet. S miután már egy éve más utasítás nem jött, van olyan főigazgató, aki el is költötte.

Nagy a riadalom Így a kórházfenntartó mostani felhívása meglehetős riadalmat keltett. A főigazgatók nem is értelmezik egyformán az utasítás szövegét: van aki szerint, ha törik, ha szakad, be kell fizetni a szociális hozzájárulási adóból összegyűlt megtakarítást. És vannak, akik úgy vélik: amíg adóssága van a kórházának, addig nincs olyan pénze, amit nem terhel kötelezettség.

23 milliárd forint a kórházak adóssága

A lapnak nyilatkozó egyik kórházi vezető azt mondta, hogy aki félretette, annak cserébe nőtt az adósságállománya, illetve, akinél a tavalyi konszolidáció csak részleges volt, mostanra már az is sokkal tartozik.

Ezt támasztják alá a Magyar Államkincstár adatai is. Az év végi konszolidáció után február végén ismét 23 milliárd forint volt a kórházak adóssága. A kórházak működtetéséhez évtizedek óta hiányzik egy-két havi finanszírozás.

Azt pedig nemrég a Napi.hu számolta ki, hogy a megkezdett bérfelzárkóztatás folytatása meg is roppanthatja az ágazatot. Az elmúlt négy évben a költségeken belül a bérek aránya 40-ről 50 százalékra nőtt. A dologi kiadások lényegében nem nőttek, ami a felhasználható anyagok és eszközök korlátozása révén már hátráltatja a gyógyítást. Elemzésük szerint a következő ciklusra válaszúthoz érkezett az ágazat. Ha a folytatódó bérfelzárkóztatás a dologi kiadások további visszafogásával jár, az "padlóra küldheti" a közellátást - írják cikkükben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.