Melyik lesz idén Az év praxisa?

Októberben újra indult "Az év praxisa a Kárpát medencében" pályázat.

A meghirdető - az Országos Alapellátási Intézet - célja 2013-ban is ugyanaz, mint a megelőző években. Helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnék irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.

A pályázat szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a modellként követendő orvos-beteg kapcsolatokra, a kulcsfontosságú orvos-beteg bizalomra, és elérni, hogy a média ne csak szidja, dicsérje is az alapellátás szereplőit.

Csakúgy, mint tavaly, ebben az évben is várják, hogy a felvidéki, az ukrajnai, kórházak , kórházi osztályok, önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek - ajánlásait is indulhatnak a megmérettetésen, 2014. március 10-én éjfélig.

A beérkezett pályázatokat zsűri értékeli, a végső sorrendet pedig a szervező portál látogatóinak szavazatai alakítják majd ki.

Web: www.azevpraxisa.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!