Megnevezték a világ tíz legszennyezettebb helyét

Egy független amerikai környezetvédő csoport összeállította a világ tíz legsúlyosabban szennyezett területének listáját, amelyen volt szovjet tagköztársaságok, Oroszország, Kína és India szerepel, de felkerült a szennyezők közé Peru és Zambia is.

Az amerikai Blacksmith Institute jelentése szerint mintegy 12 millió embert érint a súlyos szennyezés, amelyért többek között a vegyi-, a fémfeldolgozó- és a bányaipar a felelős. A hatások között krónikus betegségeket és korai halálozást említenek a lista összeállítói.

Az először 2006-ban kiadott tanulmány ABC-sorrendbe rendezi a szennyezett helyszíneket, amelyeket nem rendeztek "erősorrendbe", "az egyes helyszínek mérete, lakosságának száma és a szennyezés formája miatt."

A 2007-ben "debütáló" helyszínek között szerepel például a kínai Tianjing, ahol potenciálisan 140 ezer ember válhat ólommérgezés áldozatává, egy óriási ólomkitermelő telep miatt. Az indiai Sukinda városában 12 bánya üzemel megfelelő környezetvédelmi irányelvek nélkül. A kitermelés során keletkező veszélyes vegyi anyagokat egyszerűen beleeresztik az ivóvízbe.

Az azerbajdzsáni Szumgajit korábbi szovjet ipari központként vegyszerekkel és nehézfémekkel szennyezi a környezetet. A tanulmány szerint a környéken élők között 51 százalékkal magasabb a rákos megbetegedések kialakulásának kockázata, mint az ország egyéb területén, s a születési rendellenességek és genetikai mutációk is jóval gyakoribbak.

"A legsokkolóbb, hogy gyerekek betegszenek és halnak meg ezeken a területeken, pedig nem kéne sokat tenni, hogy a problémát megelőzzük" - nyilatkozta a BBC-nek adott interjújában Richard Fuller a Blacksmith Institute igazgatója. "Idén a média több figyelmet szentelt a környezetszennyezésnek, azonban a szavakat nem minden esetben követte tett, nagyon kevés új programot jelentettek be, amelyekkel tenni lehetne ez ellen. Meg kellene érteni, hogy ehhez mindenkinek a segítségére szükség van."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!