Meglepő jutalmat kapott a svéd ápolónő

Egy svéd ápolónőt, mozirajongót hívott meg egyetlen nézőként a Göteborgi Filmfesztivál: a 45 országból érkezett 12 ezer jelentkezőből kiválasztott Lisa Enroth egy távoli szigeten, egyedül nézheti meg az ez évi fesztivál filmjeit egy héten át.

A koronavírus -járvány miatt, amikor a világ számos országában zárva vannak a filmszínházak, Skandinávia legnagyobb filmfesztiválja a Pater Noster-szigeten hoz létre egy izolált mozit egy világítótoronyban. "Évtizedeket töltöttem el az egészségügyben hallgatva, kezelve, vigasztalva a betegeket. Úgy érzem, mára energiám lemerült" - mondta a 41 éves Lisa Enroth.

70 premiert nézhet meg az egy hét alatt

A Svédország nyugati partjainál lévő apró, mindössze 0,81 négyzetkilométeres sziklás szigeten csupán egy világítótorony és néhány épület található. "A szél, a tenger és az a lehetőség, hogy a jelen valóságban valami teljesen más dolognak lehetek a része egy hétig, nagyon vonzó" - tette hozzá a szerencsés kiválasztott, aki naponta videónaplót fog vezetni, amelyet közzétesznek a fesztivál honlapján.

Enroth egy héten keresztül 70 premiert fog megnézni a fesztiválon, amelynek idén a közösségi távolságtartás a fő témája. "Nagyon helyes, hogy ezt a páratlan lehetőséget az egészségügyi rendszer egyik hősének adhatjuk, aki nagyon keményen dolgozik a koronavírus-járvány ellen" - mondta Mirja Wester, a fesztivál igazgatója.

A 44. Göteborgi Filmfesztivál online formában zajlik idén. Egyetlen néző számára tartanak egy-egy vetítést Göteborgban a Scandinavium Arenában és egy moziban is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

A reggeli, délelőtti órákban felszakad, csökken a felhőzet, és nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A nap első felében fokozatosan csökken a csapadék esélye, délutántól főként a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében alakulhatnak ki további záporok, zivatarok. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 10 és 14 fok között alakul, északkeleten lehet ennél hűvösebb az idő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!