Meglepő eredményt hozott a gyerekek bekamerázása

Huszonnégy gyermek nyilatkozott az érzelmi állapotáról egy nemzetközi porondra szánt osztálytermi tanulmány során.

A tanulmányt a Cantebury Egyetemen készítették. Videokamerákat szereltek az osztálytermek mennyezetébe, mely az egyes diákok minden egyes mozdulatát rögzítette. A helyszín természetesen titok marad. A tanulókat mikrofonnal is felszerelték.

"Ha cetlikre írtak valamit, azt is kiszedtük a szemetesből" - mondta a tanulmány szerzője, Veronica O"Toole. "Megvizsgáltuk minden reakciójukat az új tanulási felfogással kapcsolatban."

O'Toole elmondása szerint a tanulmány bizonyította azt, mennyire komolyan kell venni a gyerekek véleményét a saját oktatásukkal kapcsolatban. "Olyanokat mondtak, hogy: ha mérgesek vagyunk, nem tudunk figyelni, ha unatkozunk, akkor kalandozik a figyelmünk. Ugyanezt mondják a pszichológusok is a figyelemről és az emlékezetről. A gyerekekben is megvan ez a bölcsesség, ha elbeszélgetünk velük, abból kiderül."

O'Toole az Amerikai Oktatási Kutatószövetség áprilisi San Diegoi szimpóziumra készíti el a tanulmányt. Másik három kutatóval fogják megtárgyalni a gyermekek oktatási kutatásba való bevonását. O'Toole munkája követi a nemzetközileg is elismert szakember, az Aucklandi Egyetem munkatársának, John Hattie-nek a kutatásait. Könyve - mely arról szólt, hogy a tanítás hatékonyságának kulcsa a visszajelzések minőségében és a tanárral folytatott interakciókban zajlik - felborzolta a tanári karok kedélyeit. Hattie szerint kidobott pénz volt a Felső Tagozatos Tanárok Szövetségének fő célja az osztályok létszámának csökkentését illetően.

O'Toole szerint Hattie a vezető tantermi kutató, és maga is hasonló szellemben kíván tevékenykedni. "Nem kell túlzottan átalakítani a szemléletmódunkat ahhoz, hogy meglássuk, a gyerekek milyen sokat nyújthatnak nekünk. Szerintem túlzott figyelmet szentelnek a tartalomnak, miközben nem sokat törődnek a tanulási folyamattal."

A gyerekeket arra kérték, hogy 12 szó közül karikázzák be azt, amelyik kifejezi az érzéseiket. Ezek a jelentések összecsengtek azzal, amit a videoszalagon láttak.

"A videó-interjúk során teljesen elképedtem azon, ahogy a gyerekek magyaráztak" - mesélte O"Toole. Volt egy kilenc éves kislány, Edit, aki az alábbiakat mondta: "Csak akkor tudunk arra gondolni, amit csinálunk, ha boldogok vagyunk. Ha mérgesek vagyunk, vagy unatkozunk, nem nagyon tudunk megtanulni semmit." Edit tudományos téziseket magyarázott el a saját szavaival. "A kilencéves Edit diploma nélkül is tudja, hogy csak akkor tudunk koncentrálni, ha boldogok vagyunk. Vagyis, hogy a pozitív érzelem nagyon fontos az észlelésben."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.