Meglepő: ez lehet a leggyakoribb halálok 2050-re (x)

A globális adatok alapján elmondható, hogy 2019-ben világszerte 1,2 millió ember veszítette életét közvetlenül antimikrobiális rezisztencia (AMR) miatt. Ha a megfigyelt tendencia folytatódik, és nem történnek érdemleges beavatkozások, akkor 2050-re ez a szám évi 10 millió főre nőhet. Vagyis ez válhat a leggyakoribb halálokká. De hogyan fordulhat ez elő?

Alexander Fleming skót orvos és bakteriológus, a penicillin felfedezője már az 1950-es években jelezte azt, hogy az antibiotikumok kétélű fegyverek, és rezisztenciaproblémák alakulhatnak ki, ha nem megfelelően használják ezeket. A csapdafolyamat ismert: minél több antibiotikumot használ az emberiség, annál erősebb baktériumtörzseket „nevel ki”, hiszen azok tanulással fejlődnek, és egyre ellenállóbb mutációkat alakítanak ki, amelyekkel viszont már gyógyszerrel sem fogunk tudni mit kezdeni.

FOTÓ: GETTY IMAGES

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020-ban 87 országban készített felmérésének eredményei magas rezisztenciarátáról számolnak be a szepszist okozó baktériumokat illetően, valamint növekvő mértékű rezisztenciára hívják fel a figyelmet a leggyakoribb bakteriális fertőzések esetén. Emiatt a szervezet évek óta hangoztatja, hogy azonnali és hathatós lépésekre van szükség az AMR visszaszorítása érdekében.

De lássuk ezt egy konkrét példán, egy gyakori gyermekbetegség esetében!

A rhinosinusitis az egyik leggyakoribb légúti fertőzés, amely részeként az orrüregben és az orrmelléküregekben gyulladásos folyamat jelenik meg. Eldugul, illetve váladékozik az orr, arcfájdalom, nyomásérzet alakul ki, elveszhet a szaglás képessége és gyakori tünet az éjjel-nappali köhögés is.

Érdemes tudni, hogy a legtöbb ARS esetet nem baktérium okozza; az ARS esetek csupán 0,5–5%-a akut bakteriális rhinosinusitis (ABRS), így aztán ellenük eleve hatástalanok az antibiotikumok. Ugyanakkor az okot nehéz elkülöníteni. A következmény az, hogy az ARS egyike azoknak a kórképeknek, amelyek kezelésére antibiotikumot rendelnek az orvosok,- túlzott óvatosságból, illetve a betegek határozott igénye miatt.

A gyermekek akut rhinosinusitise egy olyan kórkép, amely esetén az irányelvek ajánlásaihoz képest a mindennapokban 4–9-szer több antibiotikumot írnak fel– mondjaDr. Budai Lívia PhD. szakgyógyszerész, aki szerint ilyen esetben többre megy a szülő, ha hipertóniás tengervizes oldatot alkalmaz. "Ez már az első napokban jelentősen csökkenti az akut rhinosinusitis tüneteit, így lehetővé teszi a késleltetett antibiotikumfelírás stratégiájának szélesebb körben való alkalmazását, és szignifikánsan csökkenti az antibakteriális gyógyszerek indokolatlan használatát" – magyarázza a szakember hozzátéve: a betegekben is tudatosítani kell azt, hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kerülhet sor antibiotikum rendelésére.

Hipertóniás orrspray alkalmazása a gyermekek ARS-ének kezelésében

A közelmúltban érdekes vizsgálatot végeztek 100 gyermek bevonásával. Azt elemezték, hogy ARS esetén a hipertóniás tengervizes oldat nazális alkalmazása miként hat az ARS tipikus tüneteire. A vizsgálatban részt vevő 6–11 éves gyermekek közül 50 fő az ARS hagyományos kezelésében részesült, komplex növényi készítményt kapott, napi 3-4 alkalommal orrjáratonként 1-2 csepp fiziológiás sóoldattal orrüregöblítést alkalmazott, illetve szükség esetén paracetamolt adagolt. A kezelt csoportba randomizáltak a fiziológiás sóoldat helyett naponta 3-4 alkalommal, orrjáratonként 1-2 csepegtetéssel, terápiás orrüregöblítést kaptak hipertóniás orrspray-vel.

Az orvosok és a betegek szerint is kedvező hatású

Az eredmény: a hipertóniás orrspray használata klinikailag jelentős csökkenést okozott az alapvető vagy kulcsfontosságú tünetek (orrfolyás, orrdugulás, orrgaratfolyás és fejfájás) súlyosságában a kezelőorvos által értékelve már a második viziten, vagyis a harmadik napon. A betegek értékelése alapján ezeknek a tüneteknek a dinamikája már a kezelés második napjától szignifikáns különbségeket mutatott. De ami ennél is fontosabb: a hipertóniás orrspray-vel is kezelt 50 betegből harmadannyi esetben vált szükségességé végül az antibiotikumos kezelés. Vagyis a hipertóniás orrspray alkalmazása már a kezelés első napjaiban előnyt jelentett akár annyira, hogy az antibiotikum adására később, vagy ne is kerüljön sor.

A magyarázat az lehet, hogy a tengervizes öblítés egyrészt fizikai hatással rendelkezik; megtisztítja az orr nyálkahártyáját a felgyűlt váladékoktól és patogénektől. Másrészt a tengervízben található ásványi anyagok és nyomelemek kedvező hatásúak a légutak nyálkahártyájára.

Szponzorált tartalom.  A cikk a Richter Gedeon Nyrt. megrendelésére készült.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!