Magyar orvosképző a világranglista előkelő helyén

12 helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a tavalyi eredményéhez képest a US News „Best Global Universities” 2022/23-as rangsorában, a kardiológia és kardiovaszkuláris rendszerek területén belül – a hazai orvosképző így már a 43. pozíción áll. Az egyetem emellett további 8 orvos- és egészségtudományi szakma tekintetében felkerült a listára.

A legjobb egyetemek legfrissebb világrangsorának 9 szakterületi listájára is felkerült a Semmelweis Egyetem. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is „Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer” kategóriában érte el a legelőkelőbb helyezést, a tavalyi 55. pozícióhoz képest azonban 12 helyet javított, így már a világ 43. legjobbjának számít ezen a területen. Ezzel a Semmelweis olyan intézményeket előzött meg, mint a Sorbonne Egyetem, a Leideni Egyetem vagy a kanadai McGill Egyetem. Az európai uniós országok egyetemei között a Semmelweis a 12. ezen a területen. A lista első helyén a Harvard Egyetem áll – olvasható a hazai egyetem oldalán megjelent közleményben.

egészségügy, orvostudomány, orvosok, orvostanhallgató, egyetem, Semmelweis
a világranglista előkelő helyén végzett a mAGYAR ORVOSKÉPZŐ. Fotó: Getty Images

Figyelemreméltó eredmények

Mint írták, az említett szakterületen továbbra is kiemelkedő a Semmelweis Egyetem közleményeinek nemzetközi szintű idézettsége – ezen a téren az intézmény a 8. a világon. „A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika nemcsak a Semmelweis Egyetem zászlóshajója, de saját területén az ország vezető intézménye, amely immár világszinten is az élvonalba tartozik. Célunk, hogy komplett szív- és érrendszeri gyógyító központként Európa egyik elsőszámú szívgyógyászati centrumává váljunk. Ennek érdekében a közelmúltban számtalan fejlesztés zajlott klinikánkon” – írták a közleményben.

Több terület is remekelt

A tájékoztatás szerint a Molekuláris biológia és genetika szakterületének listáján szintén előrelépett az egyetem: a tavalyi 344. helyről a 292. helyre. De az Idegtudomány és viselkedés területen belül 5, az Onkológiai listán pedig 6 helyet sikerült javítania a Semmelweisnek, így ezekben a rangsorokban most a 319. és a 212. helyen áll.

Idén először a Gasztroenterológia és hepatológia szakma listájára is felkerült a magyar egyetem, mégpedig a 147. pozícióban. Biológia és biokémia területen a 377., Sejtbiológia terén a 227., Klinikai orvostudományban a 279., Endokrinológia és metabolizmus területén pedig a 175. az egyetem. Mint írták, ezekben a szakterületi rangsorokban a legjobban szereplő vagy az egyedüli hazai intézménynek számít a Semmelweis.

A Farmakológia és toxikológia szakterület rangsorán szintén idén szerepel először a Semmelweis (a 341. pozícióban). Ezen a listán viszont a Szegedi Tudományegyetem is szerepel, mégpedig a 320. helyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!