Magas vércukorszinteket mértek a gyümölcskarneválon

Csaknem ezer ember vércukorszintjét ellenőrizte az Egy csepp figyelem Alapítvány az első Téli Gyümölcskarneválon az egyik budapesti bevásárlóközpontban.

Az érdeklődők 5 százalékának magasabb volt a vércukra a kívánatosnál, köztük sok olyan embernek, aki tudta magáról, hogy cukorbeteg. Volt olyan 55 éves asszony, akinél 27 mMol/l, tehát a határérték körülbelül ötszöröse volt a mért érték. Ő a mérés után azonnal el is ment orvoshoz.

A hétvégi családi programon a vércukorszint-mérésen kívül vérnyomás és testzsír mérés is volt, és mindenki megcsodálhatta az Europark-ban felépített 14 darab különleges gyümölcsszobrot is.

A február 10-ig tartó karnevál célja, hogy felhívja a figyelmet a gyümölcsfogyasztás fontosságára. Az esemény zárásakor a szobrok alapanyagául szolgáló 5 tonna narancsot és citromot a Fővárosi Növény-és Állatkert állatai kapják meg.

Az Alapítvány számos programot indít illetve folytat 2008-ban a cukorbetegség és más krónikus betegségek megelőzésére, így a napokban kezdte el patikai programjainak bővítését a vércukorszint mérés mellett vérnyomásméréssel. Az országban több, mint 530 gyógyszertár csatlakozott eddig az "Egy csepp" programokhoz, közülük mintegy kétszázban ezentúl vérnyomást is mérnek.

Rövidesen nyilvánosságra hozzák annak a hat egyetemre kiterjedő 2007-es egészségfelmérésnek az eredményeit, 100 újabb középiskolának adományoznak vércukormérőt, előkészítik a patikai koleszterinmérést, és megrendezik a harmadik Egy csepp Világnapot novemberben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak északkeleten lehetnek felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!