Madárinfluenza: két újabb halálos áldozat

Két indonéz gyermek a madárinfluenza miatt halt meg a múlt héten, közölte az ország egészségügyi minisztériuma hétfőn. Ezzel 107-re nőtt a bizonyítottan madárinfluenza miatti halálesetek száma az országban, melyet a világon leginkább súlyt a halálos vírus.

A gyermekek - egy 15 éves fiú és egy 12 éves lány - mintáiból kimutatták a vírust, áll a minisztérium honlapján. A fiú múlt héten egy nyugat-jávai madárinfluenzára specializálódott kórházban halt meg érkezését követően azonnal, míg a Dzsakarta külvárosából származó lány egy nappal március 27-ei felvételét követően vesztette életét.

Idén már 13-an estek a madárinfluenza áldozatául Indonéziában, 11-en közülük Dzsakartában és környékén. A minisztérium honlapján az is olvasható, hogy egy egyéves, Nyugat-Szumátrában fekvő kislányt szintén madárinfluenzával kezelnek a tesztek alapján. A kislányt március 24-én szállították madárinfluenzára szakosodott intézménybe, mivel magas láza, és egyéb, a betegségre jellemző tünetei voltak.

Az indonéz hatóságok két pozitív teszteredmény után mondják ki a madárinfluenza diagnózisát. A világon Indonéziában haltak meg eddig legtöbben (már 107-en) a madárinfluenza miatt. A szakértők attól tartanak, hogy a rendszerint szárnyasokról emberre terjedő vírus olyan mutáción esik át, mely lehetővé teszi a közvetlen emberről emberre való terjedést, ami világszerte halálos járványt eredményezhet.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!