Koronavírus: nem világos, miért károsodik a szív

Az új koronavírus elsősorban a tüdőt támadja meg, de az orvosok egyre gyakrabban figyelnek fel arra, hogy egy másik csatatéren is harcot folytat a szervezetünk a SARS-COV-2-vel, a szívért. A COVID-19 betegek több mint 20 százalékánál megjelenhet a szívkárosodás. Nem teljesen világos, hogy mi áll a háttérben.

A JAMA Cardiology folyóiratban március végén jelent meg az a tanulmány , amely arról számolt be, hogy a COVID-19 járvány első gócpontjában, a kínai Vuhanban tíz betegből legalább kettőnél szívkárosodást mutattak ki. A kardiológusok szerint számos forgatókönyv állhat e jelenség hátterében. A szívnek sok oxigénre van szüksége, hogy a szervezet igényeinek megfelelően pumpálhasson, de a fertőzés miatt a tüdő nem képes ellátni a feladatát, megtörténhet, hogy a vírus közvetlenül a szívsejteket támadja meg, illetve a szívszöveteket károsító túlzott immunreakció (citokin vihar) sem elképzelhetetlen.

koronavírus intenzív osztály
A COVID-19 betegek szíve is veszélyben van. Még nem minden összefüggés világos - Fotó: Getty Images

Nem a SARS-CoV-2 az egyetlen vírus, amely hatással van a szívre. A New England Journal of Medicine 2018-ban közölte azt a tanulmányt , amely szerint a szívroham kialakulásának kockázata hatszorosára növekszik azoknál, akiket influenzavírussal fertőzött meg. Sőt a JAMA Cardiology egy múlthavi áttekintő tanulmánya azt állítja, hogy több beteg hal meg szívszövődményekben, mint tüdőgyulladásban. A cikk vezető szerzője szerint a vírusfertőzések megzavarhatják a szív vérellátását, szabálytalan szívverést és szívelégtelenséget okozhatnak. Tehát nem lehet meglepetésnek nevezni, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus szívkárosodást okozhat, de előfordulhat, hogy ezeknél a betegeknél gyakrabban fordulhat elő, mint más vírusfertőzötteknél - állította a Live Science-nek nyilatkozva Mohammad Madjid, a Texasi Egyetem houstoni orvostudományi karának kutatója.

Egy sajátosan kétélű fegyver

Lehet, hogy a vírus közvetlenül támadja a szívet. Erre Erin Michos, a Johns Hopkins Orvostudományi Iskola prevenciós kardiológiai intézetének társigazgatója hívta fel a figyelmet. A szívkárosodás nem jellemző a COVID-19 enyhe eseteiben, és általában olyan betegeknél jelenik meg, akiknél súlyos tünetek jelentkeznek és kórházba kerülnek. Noha a kórokozó elsősorban a tüdőt érinti, mégiscsak a véráramban kering. Ez pedig azt jelenti, hogy a vírus közvetlenül megtámadhat más szerveket, köztük a szívét is - mutatott rá a szívgyógyász.

Mind a szívsejteket, mind a tüdősejteket angiotenzin-konvertáló enzim 2 ( ACE2 ) néven felszíni fehérjék borítják. Ezek azok a molekulák, amelyeket a vírusok ajtónak használnak a sejtekbe való bejutásához, hogy odabent aztán replikálódhassanak. Ez az enzim azonban egy kétélű kard. Egyrészt az ACE2 molekula átjáróként szolgál a vírusoknak, de védő funkciója is van. Ha a test szövetei megsérülnek - akár egy inváziós vírus, például a SARS-CoV-2 miatt, akár más módon, akkor a test természetes gyógyító reakciója gyulladásos molekulákat , például citokin fehérjéket küld a véráramban. De azt már tudjuk, hogy a túlzott gyulladás még rosszabbá teheti a beteg állapotát. Az ACE2 enzim viszont gyulladáscsökkentőként működik, és megakadályozza az immunsejteket, hogy még több kárt okozzanak a szervezet saját sejtjeiben.

De amikor a vírus az ACE2 fehérjékre tapad, ezzel valószínűleg megváltozik a működésük és csökken a gyulladásgátló képességük. Tehát a vírus kétszeresen is kárt okoz. Egyrészt közvetlenül károsítja a sejteket, másrészt megakadályozza, hogy a szervezet megvédje a szöveteket a gyulladásos károsodásoktól. "Ha a szívizom begyullad és még a vírus is károsítja, akkor a szerv nem képes működni" - mutatott rá Michos. Ez a helyzet állhat elő az úgynevezett citokin viharoknál, a COVID-19-vel kapcsolatban sokat emlegetett túlzott immunreakció következtében. A citokinvihar károsítja a szerveket, beleértve a szívet és a májat is. Az orvosok számára egyelőre nem világos, hogy egyes emberek miért reagálnak érzékenyebben másoknál. Csak feltételezik, hogy ennek a genetikai hajlamhoz lehet köze.

A szívbetegeknél ezért eleve nagyobb az esély arra, hogy a COVID-19 miatt súlyos tünetek alakulnak ki, és körükben magasabb a halálozás kockázat is. Nem nehéz elképzelni, hogy a már beteg szívet egy ilyen fertőzés - amelynek következtében a vérbe nem jut elég oxigén -, olyan kihívás elé állítja, aminek nem képes megfelelni. Tehát a COVID-19 "súlyosbíthatja" a szívbetegségeket, amit New York-i betegek eseteit alapul véve a Circulation folyóiratban közölt tanulmány is bemutatott.

Szedni vagy nem szedni?

A kardiológusok vérvizsgálattal a troponin nevű fehérjét azonosítják, amelynek szintjéből következtetnek a szívkárosodásra. Amikor ugyanis a szívsejtek megsérülnek troponin szivárog a véráramba. De néha nem olyan könnyű kitalálni, milyen szívkárosodástól szenved a beteg. Márpedig másféle károsodást másképpen kell kezelni - magyarázta Michos. Például, ha a vírus közvetlenül behatol a szívbe, akkor a betegnek szüksége lehet vírusellenes gyógyszerekre. De ha az immunrendszer okozza a szívkárosodást, akkor a páciensnek immunszuppresszánsokra lehet szüksége. Jelenleg nincs közvetlen kezelés a COVID-19-re, és a jelenleg alkalmazott terápia nagy része támogató jellegű, például az oxigénellátás javítása

A magas vérnyomástól vagy más mögöttes szívbetegségtől szenvedő emberek általában ACE-gátlókat vagy angiotenzin-receptor blokkolókat (ARB-ket) szednek, aaz olyan gyógyszereket, amelyek kitágítják az ereket, hogy növeljék a szív által pumpált vér mennyiségét és csökkentsék a vérnyomást. Ezért a kardiológusok között vita van arról, hogy azoknak a betegeknek, akiknél a COVID-19 kockázata magas, abba kell-e hagyni vagy éppenséggel el kell kezdeni e gyógyszerek szedését.

Speciális fehérjéket állítottak elő Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. A szakemberek szerint ezek a fehérjék képesek leállítani a koronavírus által előidézett citokinvihart, vagyis az immunrendszer túlzott reagálását. Az új típusú koronavírus által kiváltott citokinvihar károsítja a tüdőszöveteket és a Covid-19tüdőgyulladáshalálos kimenetelét idézheti elő. Részletek!

A jelenlegi konszenzus az, hogy ha a betegek már szedik ezeket a gyógyszereket, akkor folytatniuk kell a terápiát, hacsak az orvosuk mást nem rendel - állítják egységesen az amerikai szívgyógyászokat tömörítő szervezetek. Az ausztráliai és az új-zélandi szakértők hasonlóképpen úgy vélik, hogy erősen ajánlják a magas vérnyomású, szívelégtelenségben és kardiovaszkuláris betegségben szenvedő betegek további gyógyszerezését, ha már elkezdték a terápiát.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is kiadott egy állásfoglalást , amely azt javasolja, hogy a betegek folytassák ezeket a kezeléseket. "Fontos, hogy a betegek ne szakítsák meg az ACE-gátlóval vagy ARCB-vel folyó kezelésüket, és nem szükséges más gyógyszerre váltaniuk" - hívta fel a figyelmet az ügynökség. Szerintük ugyanis jelenleg nincs olyan klinikai vagy epidemiológiai tanulmányok alapján elérhető bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy kapcsolatot van az ACE-gátlók vagy az ARB-k és a COVID-19-es betegek állapotának romlása között.

Michos szerint, most a cél az, hogy kitalálják, vajon van-e genetikai vagy biokémiai oka, hogy egyes emberek hajlamosabbak-e a COVID-19 miatti szívkárosodásra. Azt is meg kell határozniuk, hogy milyen gyógyszerek működnek a legjobban, amelyek megóvják a szívet a sérülésektől - jelentette ki a Johns Hopkins szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!