Koronavírus: a magyar állatorvosok is segíthetnek

Nem várt helyről kaphatnak segítséget a magyar orvosok, ha a koronavírus-járvány azt szükségessé teszi.

"Az ország közel háromezer állatorvosa közül az önkéntes jelentkezők akár az embergyógyításba is bevethető lennének" - mondta Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke a Népszavának adott interjúban. Erről a lehetőségről az egészségügyi államtitkárnak levélben írtak, és bár érdemi választ nem kaptak, Gönczi úgy fogalmazott, nemes gesztusnak értékelték a felajánlásukat.

koronavírus, háziállat, kutya, járvány
A háziállatok legfeljebb passzívan terjesztik a vírust, azt is leginkább akkor, ha gazdáik felelőtlenek. Fotó: Getty Images

Egyelőre természetesen nincs szükség az állatorvosok bevetésére a koronavírus-járványban , de a kamara elnöke szerint erkölcsi-szakmai kötelességük volt jelezni, hogy készen állnak. "Be tudunk kötni infúziót, képesek vagyunk beadni injekciót, alkalmasak vagyunk elvégezni bizonyos vizsgálatokat. Nem az orvosok helyett, hanem mellettük" - hangsúlyozta a szakember, aki szerint vidéken a mai napig bevett szokás, hogy az emberek saját egészségükre vonatkozóan is kérnek tanácsot az állatorvostól.

Ezek lehetnek a legígéretesebb gyógyszerek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Kattintson a részletekért.

Így óvjuk állatainkat és magunkat

A lap a koronavírus-járvány kapcsán a háziállatokról terjedő tévhitekről is kérdezte Gönczi Gábort. A szakember hangsúlyozta, aktívan nem, de passzívan terjeszthetik az állatok a vírust, akárcsak egy ajtókilincs vagy egy metrókorlát. Ez azonban a legtöbb esetben a gazda gondatlanságán múlhat.

"Ha a tenyerünkbe köhögünk, és ugyanazzal a mozdulattal végigsimítjuk a kutya hátát, majd találkozunk a szomszéddal, aki szintén megvakargatja ott a kutyánkat, nos, akkor a kutya valóban 'hordozza' a vírust , amit viszont az emberi butaság idéz elő" - mondta az állatorvosi kamara elnöke, aki egyúttal óvva intett az állatok fertőtlenítésétől. Ha szeretnénk is tisztán tartani a bundájukat, akkor javaslata szerint elég kutya-, vagy annak híján hagyományos sampont használni.

Öt nap alatt épült fel a londoni karanténkórház - nézze meg az erről készült videót társportálunkon, az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra