Két év múlva elfelejthetjük a kórházi fertőzéseket?

Debrecenben hadat üzennek a kórházi fertőzéseknek. A kutatások jelenlegi állása szerint a városban másfél-két év múlva senki sem fog meghalni kórházi fertőzés által indukált szepszisben – mondta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora.

A Debreceni Egyetemen (DE) olyan bakteriofágot (baktériumölő vírust) fejlesztenek, amelynek „bevetésével” elpusztítják az összes kórházi fertőzést okozó, helyi antibiotikum-rezisztens baktériumot. Ez pedig a jövőben megszüntetheti az ilyen jellegű fertőzéseket valamennyi debreceni egészségügyi intézményben.

kórházi felületek fertőtlenítése spray-vel
Debrecenben hadat üzennek a kórházi fertőzéseknek. Fotó (illusztráció): Getty Images

Nyolc éve dolgoznak az egyedülálló technológián

A humán fejlesztéseket állategészségügyi kutatások előzték meg. Az antibiotikumok túlzott alkalmazásával ugyanis ma gyakorlatilag hatástalan az antibiotikumállomány igen jelentős százaléka, ha nem az egész. Az állatállományban ez azt jelenti, hogy például egy baromfitelep szalmonellafertőzése esetén az egész állományt fel kell számolni az állategészségügyi előírások szerint. Ugyanakkor nem mindegy, hogy egy 60-80 ezres csirkefarmon „beássák” az állatokat, vagy meggyógyítják.

Mi meg tudjuk gyógyítani, bármilyen baktériummal fertőzött az állomány” – jelentette ki a professzor.

A DE kutatói nyolc éve dolgoznak azon az egyedülálló technológián, amely csökkenti a kóros baktériumok életképességét, elcsendesíti azokat a géneket, amelyekkel az ellenálló képességüket tudják kialakítani. Stündl László, az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszer-tudományi és környezetgazdálkodási karának dékánja hozzátette, bioaktív hatóanyagokat találtak Magyarországon termelt és fogyasztott növényekben, azok melléktermékeiben. Ezeknek már kis dózisban kimutatták a hatásosságát: gátolják a patogén baktériumok fejlődését, szaporodását, illetve azoknak a géneknek a kifejlődését, amelyek a rezisztenciáért felelősek.

Mit kell tudni a bakteriofágterápiáról?

A szakemberek szerint ezzel együtt jól kombinálható megoldás az úgynevezett bakteriofágterápia. A fágok olyan hasznos vírusok, amelyek baktériumokat képesek ölni mellékhatások nélkül. Ennek során a baktérium kap egy vírusfertőzést, ez azonban sokszor azzal végződik, hogy a baktérium és a vírus között békés egymás mellett élés alakul. Annak érdekében, hogy ez ne következhessen be, ha a vírus megtalálta az ő specifikus baktériumát, akkor erre a kis vírusra a kutatók „rászerelnek egy gyilkos fegyvert”.

„Ezt úgy hívják, hogy endolizin, egy enzim, ami ha bekerül a baktérium szervezetébe, a baktérium azonnal szétpukkad” – fogalmazott a rektor. Megjegyezte, ezzel nagyon megbízhatóan, nagyon nagy találati aránnyal, gyakorlatilag mellékhatásmentesen, és nagyon gyorsan el tudnak tüntetni bármilyen baktérium által okozott fertőzést.

A kutatók a terápia hatékonyságát már több kísérlettel is igazolták különféle kombinációkban, így hamarosan, akár egy éven belül állatok millióin és gazdák ezrein segíthet a Debreceni Egyetem egyedülálló innovációja. A gyakorlatban ez úgy néz majd ki, hogy a fertőzött telephelyen beazonosítják a kórokozót nukleinsav- és fehérje-meghatározásos módszerrel, amely nagyon gyors, így akár órákon belül be tudnak avatkozni. Ha a bakteriofág-könyvtárukban van készen olyan fágtörzs, amellyel az adott baktériumot el tudják pusztítani, akkor az egész nagyon gyorsan megtörténik. Ha nincs megfelelő törzs, akkor egy napon belül gyártatni tudnak megfelelő fágokat. Ilyen gyártási engedéllyel Európában egyedül a Debreceni Egyetem rendelkezik.

Ahhoz is megvan az infrastrukturális hátterünk, hogy két év múlva ugyanezzel a terápiával az emberek életét is megmentsük” – jelentette ki a rektor.

Debrecenben hat azonosított baktérium okoz halálos kimenetelű kórházi fertőzéseket. Ezek ellen fejlesztették ki az első fágokat, csak a humán engedélyeztetés kicsit lassúbb. Azonban bíznak benne, hogy hamarosan sorozatban megindulhat a humán felhasználás is, amelynek eredményeként Debrecenben senki nem fog meghalni kórházi fertőzés miatt.

„A további kutatások arra irányulnak majd, hogy a szűk hatásspektrumú fágok hatását kiterjesztve szélesebb körben, akár a kontinensen is bevethetők legyenek és megszűnjenek a kórházi fertőzések” – mondta a Debreceni Egyetem rektora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.