Az influenzajárvány a nevét nem azért kapta Spanyolországról, mert ott jelentek volna meg az első esetek, hanem mert az ibériai ország nem vett részt a háborúban, s nem cenzúrázták oly mértékben a híreket, mint Európa más területein. Így a betegségről szóló jelentések is a nyilvánosság elé kerülhettek. A megrázó az volt ebben a ragályban , hogy elsősorban fiatal életerős embereket támadott meg, és ragadott el, míg az idősebbek jobb eséllyel úszhatták meg a fertőzést. A betegség kiindulási góca valószínűleg az Egyesült Államokban, a kansasi, Haskell megyében volt. Három katona vonult be innen a mintegy 56 ezer újoncot összevonó Camp Funston kiképzőtáborba, s hamarosan 1100 súlyos megbetegedésnél tartottak. A katonai mozgások innen terjesztették szét a ragályt. Európába is valószínűleg amerikai katonák hurcolták be a fertőzést, ahol 1918 áprilisában a bresti hadikikötőben ütötte fel a fejét először. Magyarországon is megjelent a járvány, de viszonylag enyhe lefolyású volt, néhány tízezer fertőzéssel és a csúcson 10 százalék körüli mortalitással. Ez is elég volt, hogy elragadja többek között IV. Károly magyar királyt, Kaffka Margit írónőt vagy Karinthy Frigyes első feleségét, Judik Etelt.
A járvány centenáriumán egy nemzetközi kutatócsapat - ahogy arról a The Conversation beszámolt - az Egyesült Államokban, Mexikóban, Chilében, Japánban és Dániában kutatta át a rendelkezésre álló adatokat, hogy feltárja a spanyolnátha több máig megoldatlan rejtélyét. Elsősorban régi adatokat elemeztek, amelyek poros könyvtárakban, egyházi feljegyzésekben és rég elfeledett statisztikai kiadványokban találhatók. A reményeik szerint ezekkel az adatokkal már rekonstruálhatóvá válnak a járvány jellemzői. Az 1918-as és más járványokkal összefüggő epidemiológiai minták megértése azért is fontos, hogy a közegészségügyi tisztviselők jobban felkészülhessenek az elkövetkező egészségügyi katasztrófákra.
Mit rejtenek az archívumok?
A száz évvel ezelőtti halálozási statisztikák átnyálazása igen hosszadalmas és aprólékos feladat, s a bizonyítékok összegyűjtése gyakran szerencse kérdése is. A múlt század elején a halálozási adatokat nem szisztematikusan archiválták, s ha egyik másik országban volt is valamilyen rend, a világ más tájain teljesen eltérő szokások uralkodtak, néhol például semmiféle feljegyzés nem készült. Különösen azokban a szegény országokban, amelyek valószínűleg a legnagyobb veszteségeket szenvedték el a pandémia miatt.
A kutatás során a legfrusztrálóbb, ha az adatok megvannak, de a kutatók képtelenek hozzáférni. Ennek a legfőbb oka, hogy a feljegyzések gyakran rossz minőségű papírra és színét elveszítő tintával készültek, s ezért olvashatatlanná váltak. Volt olyan hely - például Madagaszkáron -, ahol tűzvész pusztította el az értékes adatokat. Peruban a Limában őrzött archívumokban 50 ezer haláleset nyomára bukkantak, mert a száraz levegő megkímélte a dokumentumokat. Iquitos városában, amely az amazóniai dzsungelben fekszik a párás környezet már nem volt ilyen kíméletes, és a dokumentumok java használhatatlanná vált. Az archivumok hagyományos, emberi elmére támaszkodó átvizsgálása sajnálatosan sok információ felett átsiklik. Ezért a feljegyzéseket digitalizálni kell, s így lehet olyan mintázatok nyomára bukkanni, amelyek újabb adalékokkal szolgálnak a járvány megértéséhez. Ez pedig sok időbe és pénzbe kerül.
Különös mintázatok
A halálos 1918-as járvány több epidemiológiai rejtvényt is felállított. Először is a vírus szokatlan módon terjedt el. A korai járványok enyhék és helyiek voltak. A megjelenésükről 1918 első felében néhány országban számoltak be, s csak később jelentkeztek az egyedülállóan súlyos fertőzések. A földrajzilag elkülönült közösségekre a fertőzés több hulláma is lecsapott. Például, Koppenhága városa három különböző kitörést tapasztal 1918 júliusa és 1919 májusa között, valamint egyet 1919-20-ban.
A halálozási minták életkor szerint is különösek voltak. A 20-as éveik végén járó fiatal felnőttek számára a fertőzés fokozott kockázatot jelentett. Ugyanakkor az influenza fertőzések gyakoriak voltak a tizenévesek körében, de ezek lefolyása enyhe volt. Az idősebbek között is kevésbé volt valószínű a halálozás, mint a fiataloknál, de nem minden országban. Ez eléggé eltér a jelenlegi helyzettől amikor az időskorúakat fenyegeti a legnagyobb halálozási kockázattal a szezonális influenza.
Az összegyűjtött adatok alapján azt remélik, hogy jobban megértik a járványok időzítését és számait az 1918 előtti és utáni időszakban. Az összegyűjtött adatokból azonban különböző populációkban, különösen az amerikai kontinenseken és Európában képesek voltak a tudósok a halálozási mintákat felépíteni. Ezek szerint 1918 első felében korai és gyakran enyhe pandémiás hullám volt tapasztalható, aztán jött a halálos ősz. Ezt a hipotézist alátámasztotta, hogy a virológusok az 1918 nyarán meghalt amerikai katonák tartósított tüdőszövetéből ki tudták tenyészteni a járványt okozó vírust. Ez arra utal, hogy a korai hullámokért felelős kórokozó egy új pandémiás vírus volt.
Arra, hogy a járvány miért kímélte meg az idősebb felnőtteket, többféle magyarázat is született. Az egyik meghatározó elmélet szerint a 19. században már felbukkant hasonló vírus évtizedekkel később visszatért, de ellene az idősebbek már védettséget élveztek. Ez az úgynevezett " antigén újrahasznosítási" hipotézis. Ezt egy 2009-es járvány során sikerült a gyakorlatban is igazolni, amikor az idősebb populációknak magasabb volt a korábbról megőrzött antitest szintje, és így kisebb valószínűséggel haltak meg a fertőzésben, mint a fiatalabb populációk tagjai.
Tartós titkok
Néhány alapvető kérdésre azonban ma sincs válasz. A legszembetűnőbb rejtély, hogy a súlyos influenzafertőzések 1918-ban a fiatal felnőttek körében drámai módon és aránytalanul terjedtek más influenzajárványokkal és más betegségekkel szemben. Ez a minta következetesen megjelent a különböző földrajzi, demográfiai és társadalmi-gazdasági háttérrel meghatározott emberek között. Az erre felállított hipotézisek egyike sem meggyőző. Mivel pedig a biológiai anyag kifogyóban van ebből a történelmi időszakból, valószínű, hogy a választ talán egészen addig nem kapjuk meg, amíg hasonló feltételek nem állnak fel ismét egy jövőbeni járványnál.
A spanyolnátháról alig tudunk valamit Ázsiában és Afrikában, ahol valószínűleg a legtöbb pandémiás haláleset fordult elő, de a feljegyzések olyan szűkösek, hogy nem lehet belőlük érdemi következtetéseket levonni. Ráadásul a történelmi forrásanyagok az egész világon folyamatosan errodálódnak. Például meghalnak azok az emberek, akiknek a szüleik vagy idősebb családtagjaik révén első kézből származó információik lehetnek a járványról. A reményt, hogy közelebb kerülhetünk a titkok megfejtéséhez, az internetes források bővülése táplálhatja. Egyre szélesebbé válik a historikus halálozási és születési nyilvántartások elérhetősége, különösen azután, hogy számos magánvállalkozás foglalkozik az ősök megtalálásával , és a leszármazási kérdések megválaszolásával. Ezek aztán olyan információkat is a felszínre hoznak, amelyek a járványtörténeti kutatások számára szintén értékesek.
