Késik a korszerű csecsemőszűrés

Ugyan a tervek már megszülettek, és a védőnőket is felkészítették rá, mégsem tudott elstartolni a 2016 első felére ígért csecsemőszűrő program.

2016 első felére ígérték a fejlődési rendellenességeket kiszűrő, új típusú szűrés bevezetését a csecsemőknél, azonban jogszabályi háttér miatt a kezdeményezés még mindig nem tudott elstartolni. Az MNO.hu Csordás Ágnest, a Magyar Védőnők Egyesületének elnökét idézte, aki szerint az alapellátási törvény végrehajtási rendeletei máig nem készültek el, és ennek lett volna része a védőnői ellátásról szóló jogszabály-módosítás is. A szakember szerint ugyanakkor évente legalább ötezer gyermeknek van szüksége korai fejlesztésre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 14 milliárdos pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátásra, pluszpénzt kapnak a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok és a védőnők.Hogy pontosan kinek jár a plusz támogatás, arról az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

A védőnők már készen álltak

Az új típusú szűrés keretében a védőnők gyakrabban vizsgálták volna a gyerekeket: a kötelező védőnői vizsgálatok számát négyről hatra emelték volna egyéves korig; ha pedig probléma merülne fel, akkor további két vizsgálatot kellett volna elvégezni. Emellett egy speciális kérdőívet is terveztek, amely a szülőknek segített volna a fejlődésbeli problémák felismerésében és dokumentálásában. A védőnőket már ki is képezték az új típusú szűrés elvégzésére, a 3800 területi védőnőből csaknem háromezer már elvégezte az erre irányuló képzést.

Az új típusú szűrés keretében a védőnők gyakrabban vizsgálták volna a gyerekeket

Talán előrelépés történhet, miután Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: a kormány 5,7 milliárd forintot biztosít a kora gyermekkori intervenció fejlesztésére egy uniós program keretében. Csordás Ágnes úgy tudja, az említett összeget a szakmaközi együttműködés monitorozására és az új lehetőségek megtalálására fordítják.

Gondot jelent azonban, hogy korai fejlesztésre csak a nagyobb városokban van lehetőség, a falvakból szinte elérhetetlen a szolgáltatás. A szakorvosi vizsgálatra azonban gyakran így is 3-4 hónapot kell várni, ami egy rendellenességgel küzdő csecsemő esetében kritikus lehet. A program lefedettségét ezért a vidéki településekre is fontos kiterjeszteni - mondta el Csordás Ágnes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!