Keddtől pályázhatnak a kórházak struktúraátalakításra (2)

Budapest, 2007. március 27. (MTI) - Keddtől érvényes a kórházak struktúraátalakítására kiírt támogatási pályázat - jelentette ki Molnár Lajos egészségügyi miniszter Budapesten.

A pályázat célja a struktúraátalakítás elősegítése, megkönnyítése, az egyszeri beruházási vagy felújítási költségek támogatása, valamint a nem 100 százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú, azaz gazdasági társaságként, vagy egyházi intézményként működő kórházak esetében a végkielégítés fedezetének biztosítása - mondta Molnár Lajos keddi sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, hogy a kórházak összesen 7,5 milliárd forintos támogatásra jogosultak.

Beszámolt arról is, hogy aktív fekvő-betegellátást nyújtó intézmény aktív ágyszámának növelésére ágyanként 800 ezer forintos támogatást kaphat, krónikus fekvő-betegellátást biztosító kórház rehabilitációs ágyszámának növelésére ágyanként 600 ezer forintért, ápolási ágyszámának növelésére ágyanként 500 ezer forintért, míg krónikus ágyszámának növelésére ágyanként 400 ezer forintért pályázhat.

A kiosztott sajtóanyag szerint a pályázatok benyújtási határideje április 27.

Molnár Lajos elmondta még, hogy a második negyedévtől pályázni lehet a járó-betegellátás feltételeinek javítására, több egynapos sebészeti ellátásra lehetőséget nyújtó szervezeti egység kialakítására, rendelőintézetek fejlesztésére, szakrendelők, illetve háziorvosi, házi gyermekorvosi, védőnői rendelők építésére, valamint a sürgősségi betegellátás fejlesztésére.

"Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása a betegeknek mindenképpen az előnyére válik: egy jobban hozzáférhető és (...) jobb minőségű ellátásra képes kórházi viszony alakult ki" - fogalmazott az egészségügyi tárca vezetője.

Arra a kérdésre, milyen szankciókkal jár, ha egy kórház működtetője nem írja alá az új finanszírozási szerződést, azt válaszolta: az intézmény kevesebb pénzt kap, nehezebb helyzetbe kerül, "de azt mindenképpen garantáljuk, hogy a betegellátás ne szenvedjen csorbát". Ugyanakkor hangsúlyozta: "néhány nem szakmai, hanem politikai megnyilvánulástól eltekintve nincs okunk nem bízni az önkormányzatok felelős magatartásában".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.