Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díjat

XVI. Károly Gusztáv svéd király átadta a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek.

A stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián a Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta, hogy Alfred Nobel üzenete nagyon világos számunkra: ő abban hitt, hogy az irodalom, a tudomány és a béke érdekében végrehajtott cselekedetek előreviszik a világot. Ezért kulcsfontosságú, hogy tiszteljük a tudást és nemzetközi szinten együttműködjünk.    

A kuratórium elnöke kiemelte: egy olyan időszakban, amikor azt látjuk, hogy az akadémia, a kultúra és a civil társadalom küldetését kihívások elé állítják, nagyon fontos, hogy Nobel vízióját szem előtt tartsuk.    

"Nem a sors dönti el a világ fejlődését, nekünk is van arra erőnk, hatalmunk, hogy befolyásoljuk a sorsunkat és előrelendítsük a világot. Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni" - hangsúlyozta Astrid Söderbergh Widding.    

"Az idei díjazottak nagyon egyedülállóak, hiszen megmutatták nekünk azt, hogy egyéni szinten és együtt is bennünk van az a lehetőség, hogy meg tudjuk változtatni a világot" - zárta köszöntőjét a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.    

Krausz Ferenc Nobel-díj
Krausz Ferenc fizikus, miután átvette a fizikai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Krausz Ferenc fizikusnak két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért ítélték oda a fizikai Nobel-díjat.    

"Az idei fizikai Nobel-díj az icipici részletekre, az attofizikára, az attoszekundumra koncentrál" - mondta Eva Olsson, a Chalmers Műszaki Egyetem professzora, a fizikai Nobel-díj kitüntettjeit méltatva. Beszédében kifejtette: hatalmas az univerzum, de a legkisebb részletek irányítják, és ezeket az öt érzékünkkel nem mindig tudjuk látni. Ezek az apró részletek befolyásolják az életünket és hatalmas lehetőséget adnak arra, hogy kiterjesszük a tudásunkat.        

Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.    

Gunilla Karlsson Hedestam, a Karolinska Intézet professzora a díjazottakat méltatva arról beszélt, bár hatvan éve rutinszerűen használják az mRNS-t a különféle kutatólaboratóriumokban, de a tudományos világon kívül nem nagyon ismerték egészen mostanáig, amikor "az élettani-orvostudományi Nobel-díjasok bebiztosították az mRNS hírnevét a világban". Az mRNS-alapú vakcinának köszönhetően sikerült az immunrendszert értesíteni a vírusról és ezáltal meg tud később védeni minket a saját szervezetünk.    

Karikó Katalin Nobel-díj
Karikó Katalin átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Karikó Katalin rájött arra, hogy meg kell figyelni azt, hogy az RNS különféle formáira hogyan válaszolnak a sejtek. A kutatók 2005-ben publikálták a legfontosabb cikküket, amely bemutatta azt, hogy immunválaszt vált ki az mRNS a szervezetben, azonban ezt meg lehet kerülni. Ezzel egy új korszak nyílt meg és ennek a módszernek köszönhetően sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, amellyel 15 évvel később több millió életet lehetett megmenteni a Covid-járvány idején - mondta. Kiemelte azt is, hogy ezzel a módszerrel sikerült felgyorsítani az oltóanyag gyártását is.    

A magyar díjazottak tiszteletére nemzeti színekkel világították ki a Lánchidat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!