Jótékonyság: balatoni nyaralás a miskolci gyermekotthon lakóinak

A Generali biztosító évek óta támogatást nyújt a leginkább rászoruló gyermekeknek, és folyamatosan keresi, hol segíthet azokon a kisebbeken, akiknek ez a leginkább hiányozhat. Tavaly az edelényi árvízkárosult gyerekeket üdültette a vállalat, idén pedig egy gyermekotthon támogatása volt a cél.

A biztosító munkatársai felfigyeltek az egyik televíziós csatorna riportjában bemutatott, az egykori Miskolci Gyermekváros lakóiról és nevelőiről készült szívszorító összeállításra, és a riport nyomán felkeresték a nevelőotthont. A cég dolgozói egy egész napot eltöltöttek a gyerekekkel: együtt játszottak, ebédeltek, fagylaltoztak velük, és sokat beszélgettek arról, mire vágynak a leginkább. Így született meg a kezdeményezés, hogy a gyerekek a Balatonhoz utazzanak egy egyhetes nyaralásra.

Augusztus 15. és 21. között a Miskolci Gyermekvédelmi Központ 40 lakója tölthet el egy hetet a Balatonnál, Zamárdi felsőn. Az utazás, szállás, az étkezések és a strandolás mellett a biztosító a gyerekeknek egész héten át tartó, változatos programokkal is kedveskedik. Többek között kirándulást szerveznek Tihanyba, ahol megnézhetik az Apátságot, a Baba- és a Marcipánmúzeumot, megnézik a zamárdi Akváriumot, egy haditechnikai kiállítást, részt vesznek egy hajókiránduláson és ellátogatnak a Zamárdi Kalandparkba is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!