Ismeretlen „ismerős” veszélyezteti a kamaszokat

A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek csaknem harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága, idézve 2020-as kutatásának eredményeit.

Közleményében az NMHH azt írta, fontos, hogy a gyermekek jogai minél szélesebb körben érvényesüljenek, különös hangsúlyt helyezve a gyermekek digitális térben való védelemére.

Az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott, a Gyermek Jogairól szóló egyezmény fő célkitűzése az volt, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jóllétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Az egyezmény – az Egyesült Államok, Dél-Szudán és Szomália kivételével – a világ összes országában garantálja a gyerekek alapvető jogait, és azóta is a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum. Magyarország a közép-kelet-európai régióban elsőként, 1991-ben ratifikálta.

kamasz, internetezés
A kamaszok közel harmada kapcsolatban van olyan "ismerőssel", akit személyesen sosem látott. Fotó: Getty Images

Az egyezmény és a hozzá kapcsolódó jegyzőkönyvek a gyermekjogokat kizárólag az offline térre vonatkozóan fogalmazzák meg, ugyanakkor az internet és a technológiai fejlődés időközben jelentősen átalakította a gyerekek jogainak érvényesülését. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága idővel azt is felismerte, hogy a digitális környezet egyre fontosabbá vált a gyermekek életének különböző területén. 2021 márciusában rögzítették, hogy a digitális környezetben is kötelező minden gyermek jogait tiszteletben tartani.

Növekvő internethasználat, több veszély

Az NMHH szerint elengedhetetlen a gyermekek digitális életéről szóló adatok, információk összegyűjtése, ismerete. A hatóság 2017-es kutatása a 7 és 16 év közötti gyermekre és szüleikre fókuszált és a többi között rámutatott arra, hogy a gyerekek egyre hamarabb kezdenek el internetezni, és egyre hamarabb szereznek tapasztalatokat a közösségi médiában.

Az NMHH szakemberei azt tapasztalták, hogy a növekvő internethasználattal párhuzamosan emelkedő tendencia látható a gyermekre leselkedő veszélyek terén is. A 2020-as Digital parenting kutatás már megállapította, hogy a 11 és 16 évesek között három év alatt a duplájára nőtt azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük (9 százalékról 18 százalékra). Megdöbbentő, hogy minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent. A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott. Az ismeretlenek által megkeresett gyerekek fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét jogsértéssel.

Médiatudatosság és segítségnyújtás

A gyerekek védelmét az infokommunikációs térben leginkább azzal segíthetjük, ha médiatudatosságra neveljük őket. Ennek érdekében hozta létre az NMHH a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat – Budapesten, Debrecenben és Sopronban –, ahol 2022 októberéig 70 ezer gyermek vett részt az iskolai csoportoknak nyújtott programokon. Szintén a médiatudatosságra nevelést ösztönzi a 2020. március 1. óta működtetett, szülőket segítő, gyerekaneten.hu információs oldal, illetve a 2022 októberében indult digipedia.hu oldal is.

A gyermekek digitális környezetben fennálló jogaira fókuszáló kampányok közül kiemelték a „Red Flag” kampányt, amit azért indított az NMHH, mert aggasztóan növekszik az idegenek általi megkeresések aránya, valamint növekvő tendenciát mutat a gyermekek által magukról készített intim felvételek száma is.

A médiatudatosságot növelő és prevenciót szolgáló tevékenységeinek ellátása mellett internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgáltatást is végez az NMHH. A 2011 óta működő Internet Hotline szolgáltatás bejelentések alapján segít a neten talált jogsértő és kiskorúakra káros tartalmak gyors eltávolításában azáltal, hogy megkeresi a szolgáltatót, hogy vizsgálja meg a sérelmezett tartalmakat és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Az NMHH-n belül működik a 21 tagú Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal is, amely tanácsadó testületként szintén a gyerekjogok érvényesülésének szolgálatában áll. A kerekasztal célja, hogy ösztönözze a kiskorúak védelmét a világhálón, így a szűrőszoftverek hatékony alkalmazására, a gyerekek és szüleik médiatudatosságának növelésére állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki, valamint törekszik arra, hogy az online tartalomszolgáltatók betartsák a gyermekvédelmi kötelezettségeiket – olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!