Iskola mozgáskorlátozottaknak

Mozgáskorlátozott gyerekeknek épül iskola és diákotthon Budapesten. A "Második Esély Iskolája" Mozgásjavító Gyermekközpont alapkövét most tették le, várhatóan 2009-ben készül el az épület 2,5 milliárd forintból.

A Városliget szomszédságában 100 éve gondoznak mozgáskorlátozott gyermekeket, de az intézmény teljes felújításra szorul. A mostani beruházás célja, hogy egy teljesen akadálymentes iskola és diákotthon, valamint szakmatanulási lehetőséget is nyújtó intézmény jöjjön létre a már meglévő, szecessziós épület mellett.

Az intézményben jelenleg majdnem kétszáz mozgáskorlátozott gyermeket oktatnak, nevelnek. A sérülésüktől függően kapnak speciális kezelést és fejlesztést. Az intézményben kapott helyez a Módszertani Központ is, itt adnak segítséget azoknak az iskoláknak, ahol az egészségesek között mozgássérültek is tanulnak.

Az új épület majdnem 9 ezer négyzetméteres lesz. Az intézményben több korosztály és többféle sérülés ellátására is felkészültek. Van iskolai tanulmányokra előkészítő és felkészítő óvodai tagozat, általános iskolai speciális tagozat, ép értelmű mozgáskorlátozott; értelmi és tanulásban akadályozott, halmozottan fogyatékos gyermekek ellátását biztosító tagozat. A vidéken lakóknak diákotthont biztosítanak, részt vállalnak a fogyatékos fiatalok szakképzésében, és segítséget

nyújtanak minden mozgáskorlátozott, tankötelezett gyermek

fejlesztéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!