Inzulinpumpa - kit támogat az OEP? (2)

Nem történt változás az inzulinpumpák forgalmazása körüli anomáliák ügyében. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyszerűen nem válaszol Karsai József országgyűlési képviselőnek - hangzott el egy tegnapi battonyai sajtótájékoztatón. Az MSZP-s képviselő elmondta: a cukorbeteg gyermekek életminőségét javító inzulinpumpák beszerzését támogatja ugyan az OEP, ám nem ellenőrzi a forgalmazást.

A tájékoztatón több szülő és cukorbeteg megjelent. Arról számoltak be, hogy az egységcsomagból, amelyet az OEP teljes egészében, előre kifizet, rendszeresen több ampulla hiányzik. Ha az így kapott készítmény elfogy, a forgalmazók további gyógyszert csak akkor adnak, ha azt a beteg a saját zsebéből, támogatás nélkül fizeti.

Egy érintett azt mondta: Magyarországon egy cukorbeteg inzulinpumpás ellátására évi 500 ezer forintot költ az OEP, miközben olyan fejlett országban, mint Kanada, évi 200 ezer forintnak megfelelő összegből megoldják ugyanezt. Az OEP hozzájárul ahhoz a gyakorlathoz, hogy ha egy cukorbeteg gyermeket valamelyik cég által forgalmazott készülékre ráállítanak, akkor két évig ne lehessen változtatni - még akkor sem, ha kiderül, hogy az a fajta készülék nem vált be. Cukorbetegek körében köztudott, hogy melyik szerelékkel vannak rendszeresen problémák. Ezt a készüléket is ugyanazon az áron fizeti ki a biztosító, mint a jobbat, de aki a rosszabbra állt rá, az vagy saját zsebből fizet, vagy nem tud változtatni. Az érintettek nem értik, miért kell külön ügynökhálózatot fenntartani az inzulinpumpák forgalmazására, miért adnak - vagy éppen nem adnak - árengedményt az ügynökök, miért nem lehet a készülékeket a gyógyszertárakban forgalmazni.

Karsai József közölte: április elején az OEP-nek országgyűlési képviselőként eljuttatott beadványára választ sem kapott, és telefonhívásaira rendre letagadják az OEP vezetőit. Csalás ügyében tett rendőrségi feljelentését a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságról a VPOP-hoz továbbították, de érdemi választ onnan sem kapott. Ugyancsak nem válaszolt beadványára a Gazdasági Versenyhivatal sem. Tegnapi érdeklődésünkre Molnár Barbara, az OEP szóvivője azt válaszolta: ma értékelik az ügyben indított vizsgálat eredményét, és annak megállapításairól tájékoztatják a nyilvánosságot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!