Interaktív kiállítás a drogokról

Egy labirintusban bolyonghatnak az érdeklődők, amelynek termeiben különleges fény- és hanghatások segítségével mutatják be a látogatónak, hogy milyen lehet a kábítószer hatására létrejövő módosult tudatállapot, és mi ennek a veszélye.

Az interaktív tárlatot már több mint 40 városban lehetett látni Magyarországon, most Salgótarjánban látogatható november 20-ig.

A különleges program 2001 óta szolgálja a prevenciót, a kábítószerügyek koordinációjával foglalkozó minisztérium hat éve kiemelten támogatja a programot.

Elsősorban felnőtteket és 14 évesnél idősebb fiatalokat vezetnek végig a 180 m2-t felölelő hat termen a drogprevencióban és a terápiában dolgozó szakemberek.

A kiállítás 6-15 fős csoportokban térítésmentesen látogatható előre egyeztetett időpontokban a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!