Ilyen érzés elkerülni a halált

Ha még nem találta meg a tökéletes karácsonyi ajándékot, ne keressen tovább, megmondjuk: bármennyire is közhelynek tűnik, az egészség a legnagyobb ajándék. Jól tudják ezt azok a szülők, akiknek gyermekei hosszabb betegségből épültek fel.

A hosszú betegséggel küzdő gyermekek szülei osztották meg történeteiket a "K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története" pályázaton, hogy erőt adjanak a hasonló helyzetben lévő szülőtársaiknak, a gyógyulást segítő intézménynek pedig 1 millió forint értékű műszert nyerjenek.

gyógyulás, Gyógyvarázs program, KH csoport, varázslatos gyógyulás, szavazás, pályázat,
December végéig szavazhatunk a legvarázslatosabb gyógyulásra. Fotó: iStock

Varázslatos gyógyulások

Decemberben a beteg gyermekek gyógyulása lesz a főszerepben, ugyanis a kezdeményezés oldalán egész hónapban szavazhatunk a legmeghatóbb történetekre. A pályázatot második alkalommal hirdették meg, amelyre azok a szülők küldhették be megrendítő, de egyben hitet és reményt adó történeteiket, akiknek gyermekük hosszú betegségből épült fel.

Nem mindegy, hol kezelik a rákbeteget - részletek itt!

"Idén a nagyközönséget is szeretnénk bevonni a döntésbe, ugyanis a három nyertes közül kettőt - a résztvevő médiapartnerek, az RTL Klub és a Házipatika.com segítségével előzetesen kiválasztott pályázatok közül - az online szavazás eredménye fogja eldönteni, míg a harmadik nyertest a K&H dolgozói választhatják ki. Mindenkit arra biztatok tehát, hogy ismerjék meg ezeket a csodálatos történeteket, amelyek bemutatják az orvosok és ápolók áldozatos munkáját, és egyúttal erőt adhatnak a hasonlóan nehéz helyzetben lévő szülőknek, sőt, azt gondolom, hogy mindannyiunk számára" - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A pályázatokra december 31-éig lehet szavazni. A három nyertes pályázatban megjelölt intézmények egyenként nettó 1 millió forint műszertámogatásban részesülnek, így a családok ezáltal is köszönetet mondhatnak azoknak az intézményeknek, amelyeknek gyermekük gyógyulását köszönhetik. A meggyógyult gyermekek pedig a program jelképét, egy-egy óriásmacit vihetnek haza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!