Így menthető meg az ország hospice háza

Korábban a Budapest Hospice Ház bezárásáról szóltak a hírek, most azonban kiderült, hogy Balog Zoltán utasítást adott az alapítvány támogatására.

Bajban van a Budapest Hospice Ház

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, pénzügyi okokból rövidesen bezárhat a Budapest Hospice Ház , amelyben 2005 óta látnak el gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket.

Az ország egyetlen felnőtt hospice házában 10 ágyon tudnak ellátást biztosítani, és ezek folyamatosan foglaltak is. Ezen felül mintegy 100 embert saját otthonában ápolnak az alapítvány munkatársai.

Emmi, hospice, Budapesti Hospice Ház, Hospice Alapítvány
Segít az EMMI a Hospice Háznak

Sok pénz hiányzik a működéshez

Az ellátásért ugyan kap pénzt a szervezet a társadalombiztosítótól, ám ez a költségek felét sem fedezi - írtuk korábban. A működéshez szükséges fennmaradó összeget eddig magánadományok és az 1 százalékos adófelajánlások biztosították, az idei évben azonban nem gyűlt össze elegendő pénz. Korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma már jelezte, hogy vizsgálja a Hospice alapítvány támogatási kérelmét, most pedig úgy tűnik, döntés is született az ügyben.

Érkezik a segítség?

Az Emmi szombaton közölte az MTI-vel, hogy az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást. A tárca közleményében hangsúlyozta továbbá, hogy a miniszter egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

"A halálra is lehet készülni" A híradókat és a véres mozifilmeket nézve nap mint nap szembesülünk az élet végességével. A képernyőn látott halál elszomorít vagy éppen elborzaszt bennünket, az elmúlás elfogadásában azonban egyáltalán nem segít. Sőt. A ránk zúduló tragédiák hatására falat húzunk fel magunk köré: el akarjuk hinni, hogy mindez csupán messze, másokkal történik, velünk pedig nem fordulhat elő. De bármennyire próbáljuk még magunk előtt is tagadni, az élet mindenki számára véget ér egyszer. A halálról pedig beszélnünk kellene .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!